Az U20-as vébén bronzérmet szerző srácok végérvényesen és visszavonhatatlanul hősök lettek. Ugyan ezt már megelőlegeztem kicsit korábban is, de az utána jövő meccseken rátettek még rengeteg lapáttal. Hősök, mert megadták azt, amit nekem a magyar foci eddig még életemben soha: világversenyen izgulhattam értük sok-sok csodálatos, hihetetlenül izgalmas és győztes meccsen át. (Sosem felejtem el azt, ahogy a munkahelyemen a többiekkel állva szurkolva alig bírtam odanézni Koman 11-esénél a bronzmeccsen, vagy ahogy ordítottam az olaszok elleni meccs hosszabbítása végén...) És mindezt nem a szerencsének, hanem az ő jó játékuknak köszönhettük. Kis szerencse is kellett az éremszerzéshez, de ezt a kis "segítséget" maximálisan kiérdemelték, a véletlennek ehhez semmi köze - sőt, ez a bronz a legkevesebb, amit megérdemeltek!
Nem szabad azért áltatni magunkat, bármilyen szép is az eredmény, azért ez nem az igazi vébé volt még, sőt még csak nem is a nagyválogatott szint. Vajon lesz-e belőlük sztár a "nagyok" közt is? Mindannyian biztos nem, de néhányuk talán, ezt joggal remélhetjük! Látható, hogy tényleg komoly munka folyik az utánpótlás szintjén. Még dolgozik a kétely az emberben: nyertünk mi ifi-eb-t '85-ben is, mégsem lett belőlük semmi... Ám van egy nagyon nagy különbség: az a kor teljesen más volt. Nem arra gondolok, hogy akkor még úgy tűnhetett, többé-kevésbé minden rendben, és csak belülről rohadt a foci, hanem a rohadás egyik okára: akkor még nem mehettek külföldre játszani. Nem úgy, mint most! Ez a jövő... Srácok, ti már most is rengeteget tettetek, ha közületek néhányan itt megálltok, akkor is hősök maradtok. A többiek számára pedig a neheze most jön: irány a jobb külföldi ligák kezdőcsapata, erősödjetek, tanuljatok, verekedjétek be magatokat a legjobbak közé, és évek múltán tegyétek újból naggyá a magyar focit!
Utolsó kommentek