Tegnap eladtam a kis piros Ferrarimat Renault 5-ösömet... Nem akartam nagyon nyerészkedni az ügyleten - nem lett volna időm az eladással sokat foglalkozni - így elég jutányos áron kínáltam, el is vitte az első vevő. Mindenki jól járt, azt hiszem.

De megvallom őszintén, amikor tudatosul bennem, hogy akkor ő most elment, kicsit elérzékenyültem. Jó kis autó volt az, szerettem. Eszméletlen sok mindent elcipeltem már azzal a csöpp autóval, hihetetlen, mi minden belefért. Legalább hétszer költöztem vele (kétszer én, kétszer húgomnak segítettem, a többinél barátoknak...) hordtam lapraszerelt bútort az IKEÁ-ból, elfért benne a könyvespolcom szétszerelés nélkül. Kétszer megjártam vele Erdélyt, száguldoztam vele a jobbnál jobb román utakon, kibírta :) Szívós kis dög volt, a legnagyobb télben is mindig beindult (bár néha imádkozni kellett hozzá). Meglepően fürge volt, jókat előzgettem vele, jó párszor értetlen tekintettel bámultak utánam :) Csak egyszer robbant le, pont Erdélyben, augusztus 20-án - elfolyt a hűtővíz, felforrt a motor. De ezt is vígan kibírta és egy autószerelő mester a magyar faluban két sörért megjavította (ennyit kért, de többet kapott). Sajnos a húgoméknak nem kellett, akarta még fenntartani, pedig szerettem volna, ha a családban marad. Kicsit hiányozni fog...

Ég veled, kisautóm!