Nagy tettet hajtottak végre a fiaink: felcsillantották a reményt, hogy pár év múlva újból ütőképesebb nagyválogatottunk is lehet. Nemcsak a csehet elleni eredmény miatt mondom – lássuk be, most a szerencse is kellett, bár ezt ki is érdemelték. Hanem ahogy azt elérték! Idáig sem akárhogy jutottak: felálltak a padlóról a Holduras elleni lehangoló 0-3 után, amiután mindenki azt hitte lehorgadt fejjel sóhajtozva, ez a remény is csak egy lufi volt. Annál inkább megmutatták a srácok a következő két meccsen, hogy nem! Elképesztő volt, hogy egy meccs alatt pozitívba fordult a gólarányunk. A cseh-magyaron pedig egy roppant erős csapat ellen jó meccset játszottak. Bombagólokat lőttek. Bátran passzoltak, higgadtan és pontosan, le tudták venni a labdákat. (A passzok gyorsaságában azért még kell javulnunk.) Mertek cselezni, és jól tették! Legyőzték azt a kishitűséget, amit „magyar betegségnek” szoktunk tartani: küzdöttek és gólt szereztek akkor is, amikor a csehek már úgy tűnt, eldöntötték a hosszabbításban lőtt gólukkal.
Ma este jön a negyeddöntő az olaszok ellen, ha őket is le tudnánk győzni, kétségtelenül az utánpótlásvébé meglepetéscsapata leszünk! Egy biztos, a tévé előtt fogok izgulni, szurkolni. Már bármi is lesz, ők hősök, a mi hőseink! Az ő jövőjük a magyar foci reménysége.
(Bezzeg a holnapi portugálok elleni meccs most ennyire nem is hoz lázba. Félreértés ne essék, szurkolok nekik is majd nagyon, de most amit már a fiataljaink elértek, ez nagyobb dolog...)
Utolsó kommentek