Október 23. az a nemzeti ünnepünk, amelyre talán leginkább büszkék lehetünk, mégis sokaktól hallottam már, hogy nem is igazán tudják, miként is volt az 1956-os forradalom. Nem úgy, mint mondjuk március 15-e, amelyet alaposan kiveséz a magyar történelemoktatás. '56 viszont mostohagyerek, talán azért is, mert már túl "közel" van, és még a tanárok fejében sem tiszta a kép. Pedig ez az az esemény, ami miatt a világ még ma is csodálattal tekint a magyar nép szabadságvágyára, és ami annyira megrengette a kommunizmust, hogy nem túlzás kijelenteni, ez volt a vég kezdete: bár a szojvetek győztek, az ideológia csúfosan elbukott, az illúzió szertefoszlott. Mi bezzeg gimiben alig tanultunk róla, épp csak átrohantunk az eseményeken tényszerűen, de nem éppen érthetően, az utolsó órák egyikén, már az érettségi szorításában. Szerintem azért is volt így, mert a tanárunk nem is nagyon tudott volna róla többet mondani. Pedig ez már majd' egy évtizeddel a rendszerváltás után volt... Remélem a mai diákok már jobban átélhető ismereteket kapnak, de nem lepődök meg, ha még mindig hasonló a homály. Minden tiszteletem az antik kultúráé, de talán az ókori görököktől és rómaiaktól egy-egy órát le lehetne csípni, hogy több idő maradjon saját közelmúltunk megismerésére - már csak azért is, mert mi magunk jórészt az '56-os forradalomnak köszönhetjük a mai demokráciát. Szerencsére a hiányos történelemleckék miatt én magam nem maradtam ki semmiből - addigra én már rengeteget olvastam a forradalomról. Egyszerűen megragadták az érdeklődésemet az első beszámolók, amik a kezembe kerültek, és minél többet szerettem volna megtudni az eseményekről, és azon belül is főként a személyes élmények vonzottak. Ez vált a kedvenc korszakommá, természetesen minden töribuzi srác kedvenc témája, a második világháború mellett.
Most szeretnék egy könyvet ajánlani, ami mindenki számára értékes lehet, aki kicsit is érdeklődik a téma iránt, vagy úgy érzi, szeretné élvezhető módon gyarapítani hiányos ismereteit - történelemkönyv helyett vagy mellett. Marton Endre: Tiltott égbolt. Ez egy memoár, élménybeszámoló, ami a "száraz" történelemkönyvekkel szemben borzasztó olvashatóvá teszi a könyvet: az íróval együtt átélhetjük, átérezhetjük a kor hangulatát. Szívem szerint kötelező olvasmánnyá tenném... A szerző magyar, de egyben amerikai újságíró, az Associated Press tudósítója. '56 nyarán szabadul a börtönből, ahová mint "amerikai kémet" zárták (így a Rákosi-korszak börtönéről, az ávósokról, és egy koncepciós per lefolyásáról is olvashatjuk személyes élményeit) hogy rácsodálkozzon a már tapasztalható erjedésre. Aztán hamarosan, pusztán az eszmék elsöprő erejével kitör a forradalom, aminek mint lelkes tudósító a lehető legtöbb eseményéből szeretné kivenni részét. Átélhetjük, hogyan győzött a forradalom, majd hogyan tiporta el mégis minden korábbi ígéretet megszegve az irgalmatlan szovjet intervenció elsöprő túlereje. Majd mielőtt emigrációba kényszerül, láthatjuk még azt is vele, hogyan próbálták a (az "igazi" szocializmusban még hívő!) munkások passzív ellenállással. A könyv legnagyobb erénye éppen az író különleges helyzete: szinte minden fontos eseményben részvevő, de mégis egyben kicsit kívülálló szemmel tud nézni, és a "felül" zajló eseményekbe is ugyanoly közelről tud beavatni, mint a forradalom köznapjairól. Nem csak sodorja a történelem, hanem ő maga keresi az eseményeket, ugyanakkor amerikai-magyar újságíróként elemezni, szélesebb kontextusba tenni is képes a történteket, így ráadásul kvázi objektívnek is mondható. Az ilyen könyvek tudják igazán megszerettetni a történelmet - a Tiltott égbolt azon írások egyike, amelyekből megismerhetjük és megérthetjük, ráadásul átélhetjük az '56-os forradalmat.
Utolsó kommentek