(+) Igazság szerint nem vagyok már olyan nagy fociszurkoló, mint régen - hol vannak már azok a "régi szép idők", amikor minden BL-meccset néztem és hétvégenként rekedtre szurkoltam magam a tatabányai ultrák közt! De a válogatott az ma is szent, nekik őszinte izgalommal szurkolok ma is, és reménykedem, hogy eljön még az az idő, amikor nem csak kívülállóként nézem a foci VB-t vagy EB-t, hanem majd' felrobbanok az izgalomtól, sok-sok szurkolótárs gyűrűjében. És talán, talán most már halkan elkezdhetünk reménykedni is... Annyira közhelyszerű, de egy tényleg küzdelmes meccsen, nagy izgalmak közepette sikerült idegenben is bedarálnunk az albánokat (azért ha Sanyi bevágja a szinte kihagyhatatlan ziccerét a második félidő legelején, kettő-nulltól már alighanem megspóroltuk volna a kissé túlnyújtott adrenalinlöketet és gálázhattak volna egyet a fiúk) és tudom-tudom, hogy még nem szabad, de igenis elkezdek számolni. A riválisok is bénáznak, és most egész jól, a második helyen állunk a csoportban, szerdán pedig jön Málta - na azért őket, akárhogy is nézzük, jól tönkre kell verni. (Ott leszek! :)) Az még három pont - és nem kopogom le, nehogymár ezt is kelljen! Ezzel tulajdonképpen a "kötelezőt" teljesítjük is, 100%-os teljesítmény, 12 pont a két leggyengébb csapattal szemben - már ha magunkat akarjuk besorolni ezek közé. Aztán ősszel jönnek a svédek, akikkel idegenben remek meccset játszottunk és csak balszerencsésen kaptunk ki... Ha akkor nyernénk... (Álmodozom.)

(-) Nagyon úgy néz ki, hogy elveszett a mobilom. A győztes meccs mámora után még boroztunk egy barátommal (sörre bor, bármikor, ugyebár), majd végül jó részegen a Piafban kötöttünk ki. Viszont ma reggel (azaz délután) kurvára másnaposan felébredve már kábán konstatáltam, hogy hiába keresem a telefonom. Mivel ki is van kapcsolva, és szerintem nem kellene lemerülve lennie, attól tartok, ez bukó...