Az ember alapvetően rasszista. Nem is ez a pontos megfogalmazás, inkább így a helyes: ösztönösen első látásra ítél (hiányos, de azonnal rendelkezésre álló információk alapján) - és ennek része a rasszizmus. Legyünk őszinték! Ha - példának okáért - szembejön veled valaki egy sötét utcában, akkor (rengeteg körülményt figyelmen kívül hagyva) statisztikailag valóban nagyobb eséllyel eshet bajod, ha a szembejövő alak történetesen a rasszizmus tárgya... (náluk: cigány, Amerikában: néger, stb.). Ennek okai felett most hunyjunk szemet. Szóval egyéni szempontból még racionálisnak is mondható. (Félreértés ne essék: humánusnak nem! De ettől még racionális reakció.) De ha racionális, akkor mégis mi a baj akkor a rasszizmussal?
Röviden, ez a gondolatmenet: "Ha mindenképp tolvajnak tartanak, akkor úgyis mindegy, akár lophatok is!" A rasszizmus kevesebb teret hagy áldozatának, hogy a normák szerint érvényesülhessen, ráadásul eleve arrafelé tereli, hogy normaszegő (bűnöző) legyen. Hiszen visszatartó ereje van - többek között - a szégyennek is, de aki (eredetileg önhibáján kívül) eleve szégyenben él, azt kevésbe tartja vissza. Ezzel kész is az önfenntartó ördögi kör egyik eleme... (Természetesen ezt nem lehet egyénekre vonatkoztatni! Statisztikailag, az összességre működik csak. Több embert érnek egy csoportból negatív hatások, így többen változnak negatív irányba.) Így bár egyénileg - szuboptimálisan - akár racionálisnak is mondható a rasszizmus, társadalmi szinten mégis csak súlyosbítja a problémát.
(Természetesen sok tényezőt elhanyagoltam. A kérdésnek csak egy aspektusára szerettem volna felhívni a figyelmet - az "eleve elrendelésre".)
Utolsó kommentek