Újra belekóstolhattam a téli repülés örömeibe! Vagyis hát félig-meddig már tavaszinak lehet nevezni, hiszen kicsit előreszaladt az időjárás, majdhogynem meleg volt (azért fentebb még annyira nem), a hegyek ugyan még hóval borítottak, de még napközben is szinte szabad szemmel láthatóan szorult vissza a hólepel. A hegy lábához odafele még hóban jutottunk el a kocsival, míg vissszafele már sárban... Szombati starthelyünk tehát Vértesszőlős (nekem ugye nagyon is ismerős környék, tulajdonképpen hazai pálya), ahol alapesetben, száraz időben is jó félóra mászás várja a vállalkozó kedvű siklóernyőst a meredek hegyoldalban. Most sem volt vészes, mert ugyan a hó alatt csúszott a sár, a hó azért jó támasztékot adott a lépteknek, és bár azért lassabban halad így az ember, én élvezem a hóban felmászást. Tegyük hozzá, talán már egy nap múlva is kínszenvedés, sárban csúszkálva küzdés várt volna minket, szóval pont szerencsénk volt. Valaki közben már a levegőben is van, festi nekünk az eget - látjuk, hogy jó lesz ez!
A szél élénk, pont jónak tűnik, biztos tartani fog a lejtő, ugyanakkor nem olyan erős, hogy már aggódni kelljen. A start azért trükkös benne, mert ahogy belekap a szél, ránt is fel, és naná hogy kifordulás közben el is csúszik az ember a hóban, de semmi gáz, jó szolgálatot tesz a megfelelő starttechnika, és már emelkedek is ki, pittyeg a variométer. És bizony tényleg tavasz van, mert odafenn nemcsak a lejtőszél tart, hanem meglepően sok termiket is találok, előbb még csak konstatálom őket, aztán ahogy szokom a helyzetet (dobálgatnak azért), el is kezdek tekerészni bennük, egyre magasabbra jutva. Szóval szuper repülőidő ez, majdhogynem addig maradok fenn, ameddig csak akarok. Azért ez nem teljesen így lett, és hogy miért nem, az is tanulságos - leírom, csak hogy lássátok, mikre kell figyelni, milyen döntéseket kell hozni repülés közben. A gerinc fölött repülve találtam egy újabb termiket, nekiveselkedtem, hogy na majd én ezzel feljebb tekerek. Igen ám, de egyrészt elég gyengécske volt, másrészt eléggé a "pálya szélén" kezdtem ám neki, harmadrészt meg a szél is fordult egy kicsit, szóval talán fél percet erőlködhettem rajta, amikor észreveszem magam, hogy hmm magasságot azt nem nagyon nyerek, és mintha már nem a legjobb helyen lennék... kezdtem úgy érezni, kissé túlságosan is a lee oldalra, avagy a szél mögötti részre sodródok, oda meg nem nagyon illik bekeveredni, mert turbulens ám. Úgyhogy gyorsan abbahagytam, és indultam volna visszafelé, na de arra alig haladtam, mert tényleg túlsodródtam a kelleténél és itt már nem emelt, csak ellenem dolgozott a szél, azzal pont szembe nem kéne haladni, oldalabbra meg elég messze van már az erdő vége. Ennek a fele se tréfa, nyomtam a gyorsítót parkettáig! Csak nem meglesz életem első fáraszállása, mindjárt itt az erdő kellős közepén szégyenszemre? Néztem, hogy a hegyháton ugyan vannak jókora tisztások, de azért csak kijutok, meg szerintem ott turbulens a fák miatt... Kicsit odébb láttam egy hosszanti irtást az erdő fölül kifelé vezető úton, gondoltam akkor arra tartok, ha nem érek ki, majd oda leszállok. Azért ez így megnyugtatóbb. Kis idő múlva viszont észreveszem, hogy az nemcsak egy irtás ám, hanem távvezeték, ójaj, az is ellenség! Szóval nincs mese, ki kell érni! Full gyorsítóval iszkoltam kifelé fohászkodva, izgulva és méregetve, vajon kiérek-e, miközben a varióm sípolása többször jelezte, hogy bizony süllyedek... Azért csak haladtam előre is, és ezután nagyjából két perc után érezhettem már, hogy meglesz ez, meglesz, de az a pár bizonytalan perc ott helyben sokkal hosszabbnak tűnt. Szóval lassan elérhető távolságba került az erdő vége és inkább már csak azon kedtem izgulni, hogy visszajussak még a hegy azon részére, ahol ebben az - ekkor már nyilvánvaló - oldalassá váló szélben még fent is tudok maradni, és ne kelljen leszállnom. Ekkor pillantottam meg az erdőben vonuló őzcsordát. De jó dolgokat látni innen fentről! Sőt ez még semmi, mert két perc múlva újabb alakokat vettem észre: egy vaddisznókonda! Még egy kis vaddisznómalac is volt köztük. Bárcsak lett volna sisakkamerám! Hát ez volt a kárpótlás az izgalmakért. Meg az így valamivel rövidebbre sikerült repülésért, mert végül ugyan majdnem vissza is értem a jó helyre, de épphogy nem. Talán csak pár méteren vagy egy kisebb emelésen múlt, de a végén ki kellett fordulnom a mező felé, hogy biztos ne a fákon végezzem ezek után. Nem panaszképpen: remekül szórakoztam és 40 percet repültem!
Utolsó kommentek