Időnként eszembe jut, hogy van egy jó pár dobozom tele kacatokkal, régi iratokkal - ki kéne őket pakolni, ki tudja milyen kincseket rejtegetnek még... De valahogy nincs hozzá erőm, hogy ennek este, melóból hazaérkezve nekikezdjek. Mert akkor már dolgozni is kéne vele, a felesleget kidobni, a hasznosakat elrendezni, a házikönyvtár-tagságra nem különösebben érdemes könyveket antikváriumba adni, és így tovább... Ráadásul igazából új bútorok is kellenének, ahova ezeket bepakolhatom, de arra meg nem igazán van most keret. Így hát folyamatosan csak gyűjtöm az erőt, immár sok-sok hónapja. (Ugyanez a laptomra is igaz, ideje lenne már újrahúzni a rendszert, de az is rengeteg időm elveszi.) Az a baj, hogy apránként nehéz pakolni, mert az csak sziszifuszi partizánharc a folyamatosan gyűlő rumli ellen. Hiányzik pár nap, amikor már kitomboltam magam, kipihentem magam, és nem akarok semmi egyebet csinálni, csak takarítani és pakolni... Hát ez van, amikor az ember sokat dolgozik. Tulajdonképpen sokszor már azért fizet (vagy fizetne), hogy több ideje legyen.