A Szigetre magára nem is sok szót vesztegetnék, megtettem máskor, meg amúgy is, nem hiszem hogy bármi újat mondanék... Inkább egy hozzá kapcsolódó hangulatot-benyomást idéznék fel. Az utolsó ott töltött este után, hazafelé jöttömben eluralkodott az az érzés rajtam, mintha picit megint Norvégiában lennék, illetve lettem volna és most jönnék hazafelé. Már utána, vége van, de hangulatilag még benne lévén, még nem kezdődött el az új nap, még nem léptem vissza a valóságba. Tulajdonképpen a kettő (a Sziget és Norvégia) nem nagyon kapcsolódik egymáshoz, de nekem mégis valahogy ez ugrott be. Tudom, egyrészt azért is, mert rengeteg laza külföldi fiatalba botlott az ember, néhányukkal beszélgettem is, persze angolul, semmiségekről, csak úgy. És ez valahogy, hogy ők itt lebzselnek, így jó érzés volt, "itt van a világ közepe" érzés. A másik, ami miatt emlékeztetett rá, a "szünet" érzés. Nem a nyaralás vagy a pihenés szünete, hanem a tevékeny szünet érzése, a kilépés a mindennapokból és bolyongás egy másik világban érzése. Akkor nagyon úgy éreztem, hogy de szeretném visszatekerni az időt. Másnapra elmúlt, és most már nem is érzem így, de erre a nosztalgikus érzésre valahogy határozottan emlékszem.
2010.08.23. 21:11 hajdú
Fesztiválozás #2
3 komment
Címkék: sziget
A bejegyzés trackback címe:
https://hajdusag.blog.hu/api/trackback/id/tr392242255
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mazs_ 2010.10.20. 00:30:51
Furcsán kapcsolódott össze :)
Érdekes, én idén éreztem először, hogy már nem köt le, nem szolgál ki annyira ez a fesztivál. Már szinte vártam, hogy vége legyen. Biztosan változik az ember, de a Sziget is. Idén már nagyon tucathelynek tűnt, semmi sem maradt a régi hangulatából, tiszta mainstream.
Elképzelhető, hogy jövőre már nem hetijegyet veszek.
Pár éve még el sem tudtam képzelni, hogy valaha ezt fogom gondolni :D

hajdú 2010.10.20. 00:35:54
@mazs_:
Szerintem nincs ebben semmi különös. Valószínűleg igazad is van, de nekem se mondasz ellent. A magyarázat egyszerű: én harmadszor voltam idén Szigeten, és egyszer sem voltam egy hétig. (Az lehet sok lenne.) Nekem is más, neked is más a viszonyítási alap...

Utolsó kommentek