Gondolatban rakosgatom össze életem töredékeit, mintha sok kis széttört cseréppel játszadoznék, hogy a romokból építsek valami újat, valami szépet. Az elején csak céltalanul játszottam velük, vizsgálgattam a darabok szépségét külön-külön, mert igenis szépek így önmagukban, összerakatlanul is. Újra és újra végigpörögnek a megélt vagy elképzelt percek, órák, napok - vágyak, álmok. Már azt hiszem, tudom, mit akarok kirakni belőlük, hogy együtt összeálljanak még szebbé, mint a templomokban az ólomüveg ablakok. De vajon lehet-e, és képes vagyok-e alkotni oly csodálatosat, mint ami itt van a fejemben, vagy túl ügyetlen, túl tehetségtelen vagyok ehhez, és ott marad bent, szétfoszló, elillanó álom csupán?