Ma hajnalban elszántam magam, és felkeltem futni. Egészen pontosan az elszánás az tegnap este történt, de hát fogadkozni könnyű, a tettek mezejére bizony álmosan, gyűrötten, a pihepuha ágy gyengéd, hívogató ölelésének roppant gravitációjából kiszakadva kellene lépni. A trükk az volt, hogy nem húztam be a függönyt, így ahogy kezd felderengeni a világosság a felhők egybemosódott szürke tömege ellenére is, hasonlóképpen dereng bele az álom alatti tudatalattimba is, hogy most már tessék felkelni. Szóval tudjuk (Megkaptam, hogy nagy a seggem. És tényleg.), merjük (Elhatároztam magam, sportolást felpörgetni, reggeli futást felújítani.), tesszük (Úúúúútálom, de fölkeltem bazmeg, és elmentem futni, ajókurvaéletbe, de szar koránkelni.) Irány a Boráros, a Petőfi híd töve, aztán a jól bejáratott futópályám, közepes tempójú futás a pesti parton a Lágymányosi híd tövéig (újból megcsodálom a földből gombamód kinövő irodaépületeket, és újból megállapítom, hogy melyik tetszik és melyiket baszták el), visszafelé pedig két lámpaköz kocogás, két lámpaköz sprint. Aztán hazafelé gyalogolva (úgy érzem, vánszorogva, de a többi gyalogost lehagyva) tüdőkiköpés. A tüdőm ég, ezer felé akar szétesni. És megállapítom, hogy van még hova javulni, be kell bizony újból járatni ezt a motort.

Akkor mostantól újra sportosodok. Minimumelvárás: heti két koránkelős futás, heti két konditerem. (Ezekből eg-egy kiváltható egyéb sporttal. Például korival.) De basszatok le, ha nem tartom be! Első ötéves hétnapos terv: egy futás ma reggel (pipa!), egy korizás ma este, egy kondi szerda vagy csütörtök délben a kollegákkal ("ebédidőben"), egy futás csütörtökön, hétvégén egy kori, egy squash. Talán fel kéne újítani a floorball edzésre járást is, megkérdem Árpit, mikor is van, elférek-e. Focizni is jó lenne, remélem lesz még "karrierfoci"... Na, ez így már egész jól hangzik. Csak a kétharmadát kell teljesíteni, de azt tényleg.

És mostanra már jobban is érzem magam, mintha most keltem volna!