Voltam a nemrég felújított Párisi Nagyáruházban (vagy újabb régi nevén: Divatcsarnok). Eszméletlen gyönyörű! Kívülről is csinos darab, de ezzel önmagában még nem is lóg ki nagyon az Andrássy út Oktogontól beljebb eső épületei közül. Aztán ahogy belépünk, az aula nem is igazi átmenet, hanem egyből az Alexandra könyvesboltban találja magát az ember (nem is beszélve a jobboldalon található kisebb borrészlegről!). Ami nálam eleve jó pont, mert imádom a könyvesboltokat. Szeretek könyvet vásárolni, adni és kapni is. Aztán lassan végig is jártam az első szintet (végülis ezért jöttem), majd a mozgólépcső felvitt az első emeletre. Ahol újabb pár lépcső után csak ámultam a látványon, mert a megcsapó kellemes kávéillat mellett egy gyönyörű terembe jutottam, ami olyan gazdagon és ízlésesen volt díszítve freskókkal és arany berakásokkal, mintha csak egyik legszebb templomban vagy színházban járnék... Egyszerűen csak ámultam, és elhatároztam, hogy ide majd visszajövök kávézni. És akkor még nem is jártam feljebb! Csak felnéztem az alsó szintről, és még sok-sok szép emeleten időzött el tekintetem, ahova a velencei Rialto hídra emlékeztető lépcsők vezetnek. Ez az épület egy ékszerdoboz! Nem mondhatok mást, gyertek és nézzétek meg a saját szemetekkel a remekművet! És szinte hihetetlen belegondolni, hogy mennyi hasonló gyönyörűség aludhatja még Csipkerózsika-álmát Budapesten...
2009.12.22. 21:46 hajdú
Újabb ékszerdoboz Budapesten
4 komment
Címkék: budapest könyv építészet párisi nagyáruház
A bejegyzés trackback címe:
https://hajdusag.blog.hu/api/trackback/id/tr931616778
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.12.23. 09:06:38
már én is régóta meg szeretném nézni, valahol (index vagy építészfórum talán) láttam róla képeket, eszméletlenül jól néz ki. menjünk együtt kávézni oda! :)
Utolsó kommentek