Pusztába kiáltott szavak

Közgazdászként ez a mostani válság szórakoztató. Szórakoztató, mert hirtelen megelevenednek az elméletek, hirtelen nagyon sok minden a helyére kerül. Szórakoztató látni "élőben" a folyamatokat, ami eddig leginkább csak tankönyvi eszmefuttatásoknak tűntek. Érdekes látni, ahogy fölbolydul a világ, mint egy méhkas, és valahol vicces, hogy hirtelen köznapi értelmet nyernek olyan dolgok, szakszavak, mint az árfolyam, kockázat, költségvetési deficit, devizaadósság, satöbbi... Ahogy kiderül, hogy csodák nincsenek, a világot hosszú távon nem lehet becsapni, a törvények működnek a maguk logikája szerint. Persze ez a mosoly fanyar: emberi sorsok állnak mögötte, és ez csöppet sem vicces. De azért mégis azt gondolom, nevetni kell ezen is: ki lehet nevetni az emberi természetet, ami végső soron mindemögött áll.

Ez az idézet* elgondolkodtatott, leírom nektek is:

"Boldogtalan az az ország, amelyiknek nincsenek hősei" - kiáltja Galilei dühös tanítványa. Brecht Galilei-je azonban így válaszol: "Boldogtalan az az ország, amelyiknek hősökre van szüksége."

*Timothy Garton Ash: A balsors édes hasznai
(ez már az idézet idézete, de az eredeti Brecht művet sajnos nem olvastam, hivatkozás nélkül meg pofátlanság lenne tőlem leírni)

Ma vettem egy sálat. De ez a poszt nem erről fog szólni.

Szerintem baromi nehéz sálat találni. Valahogy ami tetszik, annak nem olyan az anyaga, amilyet szeretnék, aminek olyan, az meg nem tetszik. Na mindegy, szóval az egyik helyen az eladó csaj a következőeket ecsetelte: Most sajnos nincs, de szoktak lenni még kasmír sálak is. A kasmír nagyon jó anyag, iszonyú jó a tapintása, satöbbi, satöbbi. "Persze nem is olcsó... negyvenkétezertől kezdődnek."

Hmm. Mosolyogva bólogattam. Közben arra gondoltam, baaaazdmeg, negyven rugó egy sima sálért!? Azért utána, már kint sétálva egy picit elgondolkodtam ezen. Tényleg lehet ennyi egy sál? Basszus, ez egy kabát árának is sok! De nagyobb baromságra is költ az ember. Meg gondolom egy életre szól, talán még örökíthető is. Ti vennétek ennyiért sálat?

Ha én lennék a Nagybefektető (karvalytőke, bruhaha) akkor én hogyan csinálnám, ha már egyszer globális pénzügyi válság van?

Először is kiszúrnám, hogy van egy viszonylag kicsi közép-európai országban (hívjuk egyszerűen csak Kis Országunknak, röviden K.O., más nyelven Éhesföld) egy viszonylag nagyra nőtt és stabilan jövedelmező bank (a Mi Ismert Bankunk, rövien M.I.B.), amit jó lenne felvásárolni. Történetesen ez a kis ország eléggé balfácán gazdaságpolitikailag, úgyhogy sikerült viszonylag tetemes költségvetési és abszolút tetemes hitelességi deficitet felhalmoznia.

Pánik uralkodik a piacokon, mindenki adja el a részvényeit, mert az kockázatos, meg úgy egyáltalán, otthon kell a pénz. Rossz idők járnak az úgynevezett "feltörő" országok piacaira, ahol persze eddig bonanza volt. Mert a "fejlett" országok hátországában ég a tűz, és bizony minden dollárra szükség van, hogy eloltsák vele. Namármost, adott egy másik nem csak viszonylag, hanem abszolút kicsi ország, amit nevezzük az egyszerűség kedvéért Jégföldnek. Szóval Jégföld aztán tényleg pirinyó (nem beszélve arról, hogy kurva hideg van ott, brrr) ennek ismeretében viszont igazán nagy hazardőrök hozzáállás, hogy a gazdaság fejlődését a nemzetgazdaság kilenceszesét elérő külföldi hitelmennyiségre építették. Jobb időkben ez el is ment, na de történetesen rosszabb idők járnak, így aztán a jégföldi bankrendszer összeomlott, és vele együtt a jégföldi korona árfolyama. Persze Jégföldhöz elég közel áll Kis Országunk az ábécésorrendben (lapozgatnak a befektetők gőzerővel, ugyan honnan adjanak el) meg különben is sötétben és hátulról hasonlít a két ország miniszterelnöke egymásra, szóval ha már így alakult, a Nagybefektető helyében csak elhintenék pár pletykát és súgnék pár hangzatos főcímet ("Éhesföld, a következő Jégföld") jól látszó helyekre. Persze ezek után K.O. összes részvénye a mélybe esik (kivéve a gyógyszeripar: végtére is, megnőtt a nyugtatók és antidepressánsok kereslete), ha más is esik, ha mások már nőnek, esik tovább egy picit. A Nagybefektető helyében már dörzsölném a kezem. Külön rátennék egy lapáttal, az alkalmas pillanatokban csak adnám és adnám a részvényeket minél olcsóbban,hadd lássák mások is, hogy itt aztán tényleg adnak, meneküljön, ki merre lát! Persze mindenki válta is át azonnal K.O. valutáját (a kovát) dollárra/euróra, mert otthon dollárral/euróval fizetnek, persze. Csoda-e, ha a kova árfolyama pontosan együtt mozog a M.I.B. részvényárfolyammal?  Kit érdekel, hogy a részvény már a már a szar és húgy árfolyam alatt jár! De hát ilyen időkben senki sem gondolkodik hosszútávon, mindenki csak menekül... Nos, a Nagybefektető helyében itt kezdenék el venni és venni, bőven a mélyről ahhoz, hogy még mindig megérje. Éspervagy alacsony tartanám az árfolyamot, mindaddig, amíg elég kedvező a tőzsdei átlagárfolyam ahhoz, hogy egy kötelező érvényű ajánlat is jó vásár legyen...

Tessék megjegyezni, hogy ez csak mese, minden való életbeli eseménnyel való egyezés kizárólag a mocskos véletlen és a perverz fantáziátok műve!

De most tényleg ez van...

Ígértem képeket is. Íme, egy kis Krakkó!

A csodálatos királyi palota, a Wawel. (Ekkor még láttam is, mit fényképezek, az egyik az utolsók közül.)

Kilátás a Wawel székesegyházának tornyába, útközben...

 ... és odafent

A varázslatos Főtér. Szerintem kiköpött Prága, mintha csak a Tyn templomot látnánk az Óváros téren... (Éles szeműek pedig megállapíthatják, hogy hát igen, így jár, aki nem látja, mit fényképez.)

Barbakán, csak úgy mellesleg

Egy mezei templom, valahol Kazimierzben (a régi zsidónegyedben). Mondhatni, tucatépület Krakkóban...

Durva, hogy ugyanezt a képet találtam az e heti HVG-ben is... (És ott rossz a képaláírás. Ezek nem üzletek, csak díszlet. Igazából étterem.)

Kazimierzi humor. És egy echte lengyel proletár is megbújik a képen :)

Krakkóban lehet kefírt is venni... A kutyás pali álla is leesett :)
 

Hazafelé. Erre nem is számítottam: Zakopanéban október elején is hófehérek a hegyek. Úgy lett volna kedvem egy jót síelni!

Felismeri valaki ezt a várat? (Segítség: ez már Felvidék)
Azt hiszem, legközelebb itt is érdemes lesz egy jó kis túrázásra megállni...

Krakkó nekem roppantul tetszett. Nem csak mint turistalátványosság, hanem mint város, mint élettér. Jobban, mint Prága, pedig igazán nem rossz hely Prága sem! Persze két nap alatt hamar ítél az ember, de a szerelemhez ez is elég :) Gyönyörű régi épületek, hatalmas belváros. Évszázados történelem. Királyi palota (a Wavel egyszerűen varázslatos), érdekes múzeumok, pezsgő kultúra. Jó, eddig még semmivel sem lenne különb sok más európai városnál. De ami még ezen kívül nagyon megérintett, az élhetőség. Elég nagy város ahhoz, hogy igazi élet legyen benne (750 ezer fő, elővárosokkal még nagyobb), van ott minden, ami kell egy nagyvárosba. Ugyanakkor nincs az a zsúfoltság, mint itt Budapesten. Azt hiszem, az épített környezet is teszi: szélesek az utcák, nem olyan magasak a házak, mint nálunk. De a forgalom sem olyan nagy, még a főutakon is kellemes, majdhogynem sétálóutca jellegű forgalom zajlott. És nem annyira a turistaváros, mint Prága, valahogy természetesebb. Szóval egyszerűen elbűvölő, mindenképpen látni kell, és az a hely, ahova később is szívesen jár vissza az ember.

Szerencsések a lengyelek, hogy ilyen ékszerdoboz van náluk. Ha lengyel lennék, ott szeretnék élni.

Krakkóban jártam - bűbájos város, látnivaló és persze egyben fotótéma van bőven. Esős időt fogtunk is, de nem zavart különösebben. Nem úgy, mint a fényképezőgépemet: pár kép után sikerült beáztatnom a fotómasinát. Először csak egyetlen fehér csík jelent meg a kijelzőn, aztán nem sokkal később már a fehér különböző piszkos árnyalataiban (mintpéldául: Trabant tojásfehér, és különböző variánsai) pompázott az egész képernyő.  Szegényke attól tartok, végleg beadta a kulcsot. Úgyhogy kénytelen voltam visszaszokni az - ezen a kis kompakt gépen nem túl praktikus, inkább csak díszként létező - "kukucskalyukra". Szóval nagyjából "vakon" fényképeztem. Így a saját bőrömön tapasztaltam, hogy mennyire elszokott már az ember fia a régi móditól, a "hagyományos" fényképezéstől, amikor a szeméhez emeli a gépet és azon keresztül nézva kattint... És az "előhívásig" fogalma sincs, hogy sikerült a kép.

Bezzeg az Adrián a vitorláson, a szitáló esőben haláli nyugalommal közöltem a többiek kérdésére, hogy nem féltem én, úgyis régi, veszek majd újat... Kutya baja nem lett, de kellett nekem az ördögöt a falra festeni!

Otthon szétszedtem, még icipici csavarhúzót is vettem hozzá. Diagnózis: ez alighanem menthetetlen. Szépen megette a korrózió. Mivel az Olympus csak egész blokkokat cserél (erről egy másik sztorit tudnék mesélni) így a javítás is reménytelenül drága lenne. Érik az új gép...

Azért egész jó képeket lehet így is készíteni. Íme egy tanúbizonyságul:

Jó, tudom, hogy ígértem új posztot, csak mostanában alig volt időm leülni a seggemre...

Nos, újabb poénra derült fény az emlékek felidézgetése során, szóval nekem Sibenik kikötőjében éjszaka az alábbi aranyköpést sikerült elkövetnem (szerintem nem pont így hangzott el, de ez lényegtelen):

"Aludj velünk, kapsz még sonkát!"

Szóval tessék elfelejteni a kólát, az új klasszikus a "teccőgeci, kősonka?" :)

* A horvát szárított sonka, vagy ahogy ők hívják: prsut, isteni finom, sajnos nálunk ilyen nincs, de aki arra jár, ne hagyja ki!

Megkedveltem ezt a sportot. Már kezdem érteni, miről szól. Megmondom őszintén, korábban nem voltam különösebben oda a vitorlázásért, kívülről lassúnak, unalmasnak tűnt. Persze jó dolog elvitorlázgatni a vízen, üldögélni a hajón és nézni a tájat, de azért egy idő után sok a nyugalomból. Igen ám, csakhogy a sportvitorlázás teljesen más! A lazítás és az izgalmak érdekes keveréke, mindemellett hatalmas taktikai csata. Valóban chill-out van, amikor csak haladunk egy irányba, és kiülünk a hajó oldalára, de még az üldögélés is csak látszólag semmittevés: nem véletlenül kell a szél felőli oldalra ülni, ellensúlyoz a legénység, hogy minél kevésbé dőljön be a hajó. Amikor halzolunk (fordulunk), akkor mindent nagyon gyorsan kell csinálni (és semmit el nem rontani), hogy a szél mielőbb jól belekapjon a vitorlába, és már húzzon is a másik irányba: szóval például halzoláskor a mannschaft (legénység) két tagja eszeveszett tempóban előbb kiengedi az egyik kötelet az egyik csörlőn, aztán átszalad a másikhoz, azt húzza, ahogy csak tudja, majd ha már puszta kézzel nem megy, akkor a csörlőkarral tekeri, amilyen gyorsan csak lehet. Közben a kapitány kiabál: "Húzd, húzd, húzd, tekerd, tekerd, tekerd, jó, elég!" Mindez a sok hűhó azért, hogy ezzel áthúzzuk az orrvitorlát a másik oldalra. A maradék legénység sem tétlenkedik, fordulás előtt bekészül, hogy amint fordulunk, az átvágódó bumm (ez a hosszú vitorlarúd a fővitorla alsó éle) alatt gyorsan átmásszon (fejre nagyon vigyázni!) és kiülje a túloldalt. Az utolsó ember pedig a hajóorrban hasal, hogy (bizony kell ott kapaszkodni rendesen, ahogy dől a hajó) a fokkot (az orrvitorlát) betegye a helyére, ha rá kell segíteni. Ha jól csináljuk, akkor csak egy pillanat, amíg a vitorla forduláskor laffog egyet, aztán már át is csapódik és feszül. Ezek azok a pillanatok, amikor nagyon ott kell lenni. Akár percekig semmi tennivaló a legénység számára, de aztán abba a húsz másodpercbe mindent bele kell adni. És ez még csak egy sima halzolás volt, a spinakkerrel (a színes hátszélvitorla, ami gyönyörűen dagad) sokkal jobban kell vigyázni, mert könnyen összecsavarodhat, és akkor amíg próbáljuk kibogozni, a többiek szépen mennek el mellettünk...

De nemcsak ez a szépsége, hanem a taktikai csata is! Mert nem egyenes vonalon haladunk ám, hanem a szélnek megfelelően, és példának okáért lehet választani a rövid lassú és a hosszú gyors útvonal között. Vicces, hogy amikor egy másik hajót nézel, sokszor nem is lehet megállapítani, hogy ki van elöl, ő vagy te, csak a végén látszik, amikor már közeleg a célvonal! A befutókon kívül nagyon hangulatos a rajt is, roppant látványos, ahogy a sok hajó fordulgat, kerülgeti egymást a célvonal mögött, vagy inkább hátrébb megy, hogy épp időben, de már lendületből érkezzen. Aztán egyszer csak megszólal a duda, üvöltenek a kapitányok, feszülnek a vitorlák, és haladunk, mindenki egy irányba, ki gyorsabban, ki kevésbé. De jókora tumultusok tudnak kialakulni a bóják körül is (ezek jelölik a pályát, az adott irányból meg kell kerülni) és persze megvannak a szabályok, hogy ha közel kerülünk egymáshoz, ki milyen manővert tehet. Hihetetlen izgalmas futamaink is voltak, az egyik esetben öt másodpercen belül ért be három hajó (duda jelzi a zsűrihajóról, amikor valaki áthalad a célvonalon), pedig a verseny közben szét volt ám szóródva a mezőny. Az utolsó nap meg még valahol a negyedik-ötödik helyről kimentünk a hosszabb útra, deaztán jó széllel, nagy lendülettel érkeztünk, és sikerült is beérkeznünk a második helyre!

Ha elkap a versenyláz, akkor ez állandó harc önmagaddal, hogy minél jobban csináljuk. Mi természetesen kezdő mannschaftként is mindent megtettünk, amit csak tudtunk. Ez végül összetettben a második helyet érte!

Egy friss, könnyed sztori az Adriáról :) Az az igazság, hogy csak mesélték nekem, én magam nem emlékszem rá teljesen, de igaz, mert valami azért dereng ;)

(Először is egy kis háttérinfó, hogy érthető legyen a veleje. Szóval aki még nem volt vitorlásversenyen, annak tudnia kell, hogy ha valamit tenni kell, akkor bizony a kapitány erőteljesen utasít, vagyis konkrétan kiabál, hogy mit kell tenni. Nos, a mi derék kapitányunk is sokszor kieresztette hangját, mikor egy kötelet kellett meghúzni, hogy "Húzd, húzd, húúzd!!! Húzd, de piszkosul!" Meg persze "Tekerd, tekerd!", "Dobd el!", "Neaztbazdmeg!" "Tekerdmárazistenitneki!" ...és így tovább.)

Szóval, az egyik éjjel megesett, hogy buli után már megfelelően fáradt állapotban, és cseppet sem szomjasan megérkeztem ágyamba, és mint kiderült, ahhoz már nem maradt erőm, hogy le is vegyem a cipőm, megpihentem én anélkül is, szépen elfeküdtem az ágyon, cipős láb kilógatva. Némi idő elteltével megérkezett a csaj is, akivel a kabinon osztoztam, és mivel neki kevésbé tetszett a nekem akkor tökéletesen megfelelő status quo, úgy gondolta segít rajtam, és elkezdte leráncigálni a cipőt a lábamról. Erre persze én is megébredtem, és ezt félálomban is a tökéletesen adekvát módon kommentálva felkiáltottam: "Húzd, húzd, húúzd!" :)

Igazán örülök, hogy álmomból felverve is ilyen poénos tudok lenni :DD

Hirtelen jött lehetőség: vitorlásversenyre megyek jövő héten az Adriára :))

Igazán nem szeretnék szíveket fájdítani, de napközben ilyesmire számíthatok...

...este pedig ilyenre...

...aztán pedig buli hajnalig! :)

A baj csőstül jön. Milyen igaz! Veletek is volt már, hogy valami elveszett, elromlott, aztán más is, aztán megint történt valami rossz? Éreztétek, hogy egy idő után már gyanús, hogy ez nem lehet véletlen, hogy ennek jelentése van, és még valaminek jönnie kell?

Nekem egyszer volt egy ilyen pechszériám. Igazából utólag ismertem fel, hogy az volt. A végén egy szakítás... Aztán másfél évvel később, egy másik. Már valami derengett... Nem fogjátok kitalálni mi volt a végén! (Hozzáteszem, ugyanazzal a lánnyal.)

Most a hétfői napom is elég fekete nap volt. Most mi következik?

Tegnap hirtelen felindulásból elkövetve szabadságot vettem ki, és kineveztem a napot bútorozós napnak. Merthogy jött az értesítés, hogy mehetek a már rég megrendelt fürdőszobaszekrényemért a budaörsi Kikába. Gondoltam, itt a nagyszerű lehetőség, hogy ennek apropóján körülnézzek székesfővárosunk határvidékén (IKEA, Kika, MaxCity, satöbbi). Persze ahogy ez lenni szokott, ha már lehet aludni, úgy is teszek, így az eredetileg tervezett délelőtti indulás nem is sikerült abszolválni. Pánikra semmi ok, tán még ekkor sem vészes a tömeg. Igen ám, de hogy ne legyen már olyan egyszerű az élet... kaptam egy hatalmas defektet (szerencsére nem durr, csak a kerék eresztett le annyira, hogy a felni egy centire volt az aszfalttól). Mivel a kerékkulcsom használati értéke is a nullához konvergál (előbb húzom el az egész kocsit vele, minthogy megmozdítsa a csavarokat) elvánszorogtam valahogy egy gumishoz... Persze út közben többen is integettek, feltűnő jelenség voltam, én meg csak legyintgettem, hogy "tudom, köszi!"

Egy óra múltán, új gumival, kikalapált felnivel mehettem is dolgomra végre. IKEA, szokásos felállás: tizennégy rugóval vékonyabb pénztárca, és bútort nem is vettem :) Vissza a kocsihoz. Se kép, se hang, de áram semmiképpen... Totál lemerült az akksi, szép kis nap ez! Gyújtás nélkül még betolni sem lehet, innen aztán így nem megyek el! De nem kell engem félteni, szerencsém volt: ott van a szomszédban a madaras teszkó, csak átballagtam, hoztam egy új akksit, beraktam, és már mehettem is a fürdőszobabútoromért :)

De azért egy nap alatt kétszer is kocsit szerelni, az nem semmi!

Hogy megharagszom-e? Dehogy! Párszor meg lehet velem tenni mindent. Tudjátok, hogy türelmes, empatikus ember vagyok. Olykor jobb ráhagyni, csak beveszem a leszarom tablettát, és fanyar mosollyal lépek tovább. Csak ezeknek a tablettáknak mellékhatása is van ám! Ha sok tablettát kell bevenni, előbb-utóbb nem csak az esetre hat, hanem az eset alanyára is. Nem muszáj a barátomnak* lenni! Lehet aszimmetrikusan viszonyulni a kapcsolatunkhoz - legfeljebb elveszítesz, egy baráttal* kevesebb. Aztán előbb-utóbb már lehet sírni, késő. Hogy jobb-e így? Nem tudom. De leszarom. Én megpróbáltam.

*a "barát" kifejezés itt tágan értelmezendő, beleértve haver, pajtás, jóbarát, lánybarát, potenciális szerelem, és minden egyéb, felebarátnál kicsit nagyobb arányban barát

Érdekes egy meccs volt. Egálban voltunk, nyerhettünk is volna, végülis (ha úgy vesszük, simán) kikaptunk, de... Most mit várunk tőlük? Értsük már meg, hogy a régi dicsőségnek már rég vége! A mostani srácoktól ezt várom, amit adtak. Küzdjenek, akarjanak, merjék megcsinálni, amit tudnak. Legyenek partiban, legyen miért izgulni, legyen benne az, hogy ha még szerencsénk is van, nyerhetünk. Legyen benne a meglepetés! Nem baj, ha kikapnak attól, aki jobb. Becsülendő, hogy nem csüggedtek, és az utolsó pillanatban összehozták a (jól megérdemelt) becsületgólt. Ez is sokat ér! Mennyire más ez, mint a legutóbbi svéd-magyar (sima zakó, 3-0). Nem rossz csapat ez!

Majd egyszer talán...

Kedvenc fájlnév-végződésem a melóból:

..._véglegvégleges_v2

:))

A cél szentesíti az eszközt?

Valamit nagyon tudhatunk MP-vel, merthogy a múltkor simán beültünk a majdnem-VIP-szektorba válogatott focimeccsen, pedig nem is oda szólt a jegyünk (ami mellesleg ingyenjegy volt) - hehe, gyakorlat teszi a mestert :) MP csak nézett, hogy én ártatlan tekintettel átsétálok a "jegyellenőrzésen", még jó hogy nem szólt rám, hanem követett - most meg Szegeden a halászléfesztiválon kértünk két fél adag halászlét. Hát kaptunk két akkora fél adagot, hogy alig lehetett megkülönböztetni a normál porciótól, mellesleg végül meg sem bírtuk enni... Pedig isteni finom volt, de már nem fért több belénk abból a "fél" adagból :)

Ezúton is köszi a vendéglátást, MP!

Sikerült megismételnem az előző bejegyzésem körülményeit :) (Legközelebb fényképezőgéppel fogok futni.) Viszont ezt olvastátok?

http://index.hu/tudomany/kornyezet/vulk030908/

Elképzelhető, hogy ezért is volt különösen szép a mai "előadás"? Mondjuk engem mindig lenyűgöz... De az biztos, hogy ma is kitett magáért a természet. Legközelebb ti se hagyjátok ki: irány a szabad levegő, vegyétek észre a mindennapi csodákat!

Ma olyan jót futottam a Duna-parton! Lenyűgözően szép ilyenkor alkonyatkor a narancsvörös égbolt a Gellért-hegy és Lágymányos felett, és a már sötét árnyakba boruló épületeken pislákoló lámpafények. Még a szürke Vodafone székház (választhattak volna szebb színt) is ilyenkor nyújtja legjobb formáját, hatalmas üvegablakairól visszatükröződik a szemközti látvány. Megpróbálok ráfeküdni arra a projektre, hogy mindig ilyenkor tudjak futni. Kár, hogy ez a napok múltával ceteris paribus is egyre nehezebbé válik... De mindegy, az esti-éjszakai fények is szépek :)

Olvassátok, és gondoljátok tovább...

Örkény István: Jellempróba

A kerekes kútnál szálltam ki az autóból, mert onnan már csak száz lépés
volt a gyárkapu. A gyárat hegyek vették körül, a hegyeken szőlők,
erdôk, írtások; az írtásokon magas feszültségű távvezeték.
Vidéken a gyárat is kutya őrzi, mint a krumpliföldeket. Láttomra
azonnal dühbe gurult a kutya, habzó szájjal,kivicsorgó fogakkal,
vonítva rohant ki a kapus fülkéjéből. Félúton megállt, és fejét
félrebillentve, kiszemelte azt a helyet, ahol majd belém harap.
Engem puli már megharapott, méghozzá egy barátom pulija, tiszta faj.
Megálltam, és mérlegeltem, vajon harap-e egy idegen puli, egy ilyen
korcs, keverék fajzat, melynek csak kisebbik fele puli: a nagyobbik
vérszomj, sértődöttség, álnokság és üldözési vágy. Néztem a pulit, s
meghátráltam. Visszaültem az autóba. Amikor kiszálltam, jött a puli.
Farkcsóválva jött, roggyant térdekkel. Rajongva nézett rám. Látta,
hogy autóm van: fölnyújtotta fejét, hogy vakarjam meg.

Megvakartam a fülét.

- Korrupt féreg - gondoltam magamban.

- Korrupt féreg - gondolta a puli.

Sokminden nem rajtunk múlik. Nem születik mindenki olyannak, amilyennek szeretne (vagy még pontosabban fogalmaznék: amilyet a világ nagy része szeret). Lehetsz szép, kevésbé szép, vagy éppenséggel akár rusnya, nem igazán rajtad múlik. Lehetsz magas vagy alacsony, ügyes vagy esetlen, okos, intelligens, korlátolt, egyszálbél, hízásra hajlamos, vagy akár csak tök átlagos. Ezek adottságok. Bár többé-kevésbé lehet alakítani mindezen. Lehetsz barátkozós, félszeg, gátlásos, büszke, engedékeny, gyáva, hódító, pancser, humoros, unalmas, szentimentális, faragatlan... Így sikerültél.

Viszont tisztességesnek lenni, az mindig csak döntés kérdése. És számomra abszolút mérce.

Ma megint bútoroztam egy kicsit. Nyár lévén, egy jó ideig szünetet tartottam, meg aztán amolyan alkotói válság is fellépett. (Hogyan tovább?) De most megjött a kedvem hozzá, úgyhogy húgommal elmentünk bútoráruházba (egészen konkrétan: IKEA), és vettem fotelt meg a kanapénhoz való lábtartót. Egészen fellelkesültem :) Aztán este legóztunk egy kicsit az összerakással, ez is megvolt. Na itt jött a feketeleves: rájöttem, hogy azért ez így már nem fog odaférni... Pontosabban befér, csak a jelen felállásban nem illik oda, zsúfolttá válik ez a nappali, márpedig a szardíniásdoboz érzésből épp elég a BKV-n. Szóval egy "kicsit" át kéne rendeznem az egész lakást, pár bútort átvinni a hálóba, meg amúgy a nappalit is felforgatni. (Persze ennek amúgy is így kell történnie, csak valahogy már megszoktam a status quót...) Na hát itt szépen le is lohadtam, ehhez én már fáradt vagyok! Úgyhogy a fotel egyelőre a hálót erősíti, aztán majd legközelebb dominózok...