Pusztába kiáltott szavak

Bringázz Te is!

 

Friss topikok

  • kerikak: biztos nem csak alkohol volt bennük.. lehet ők csodálkoznak és szégyenkeznek a legjobban ha vissza... (2014.04.16. 12:18) Valóvilág
  • Krugylitroll: Láttam. Csótika. (2014.03.10. 10:29) Halászlé
  • hajdú: Remek! Örömmel adnék táptalajat a magyar kultúra újabb hajtásának! (2014.01.29. 15:21) Pff
  • hajdú: @Krugylitroll: Most láttamozol, vagy direktbe a moderálásra utazol, Csótikám? :) (2013.06.28. 13:08) Elmaradt posztok helyett
  • _hebron_: gratula és irigyirigy még egyszer! :) (2013.06.04. 23:51) Első távom

Utolsó kommentek

  • kerikak: biztos nem csak alkohol volt bennük.. lehet ők csodálkoznak és szégyenkeznek a legjobban ha vissza... (2014.04.16. 12:18) Valóvilág
  • hajdú: Oké, lehet hogy túlzás hogy norma, de akkor fogalmazzunk úgy, hogy átlagszínvonal, a lényeg ugyana... (2014.03.25. 13:27) Valóvilág
  • Rebelde: "ne ez legyen a norma" ezen felkaptam a fejem, ilyesmi eszedbe se jusson, mármint az, hogy ehhez... (2014.03.24. 12:47) Valóvilág
  • Krugylitroll: Láttam. Csótika. (2014.03.10. 10:29) Halászlé
  • hajdú: Remek! Örömmel adnék táptalajat a magyar kultúra újabb hajtásának! (2014.01.29. 15:21) Pff
  • Utolsó 20

Címkék

1956 (2) 2008 (1) 4 es (1) 56 os (1) alkonyat (2) apu (1) áram (1) arany (1) auschwitz (2) autó (8) autokrácia (1) autóvásárlás (1) a hullám (1) a királyság (1) bajnai (1) bajnokok ligája (1) balaton (3) balatonátúszás (1) baleset (3) barcelona (1) bevásárlás (1) bkv (1) bl (1) bokros (1) bor (2) bravo (2) bringa (15) bronz (1) budapest (11) bukósisak (2) buli (2) bútor (2) cél (1) chamrousse (1) chili (1) Címkék (1) coming out (1) critical mass (2) család (2) cseh laci (1) csillebérc (1) csípős (1) cukiság (1) debrecen (1) deja vu (1) dekor (2) demokrácia (1) diktatúra (1) donovaly (1) dopping (1) dugó (1) e! (1) eastwood (1) egészségügy (1) egyszerű étel (1) élet (1) elmű (2) elveszett (1) emlék (3) én (1) energiatakarékos (1) építészet (2) erdély (3) eskövő (1) európa (1) evőeszköz (1) extrém (1) felhívás (1) félmaraton (1) ferencváros (1) fesztivál (2) figula (1) film (5) foci (13) fordítás (1) forradalom (1) futás (7) gábor zsazsa (1) gasztró (1) gáz (2) gazdaság (12) gazember (1) gera (1) gokart (1) gól (1) google (1) gran torino (1) grooveheadz (1) gyurcsány (1) hajléktalanok (1) hálapénz (1) halászlé (1) hangulatjelentés (1) háztartási gépek (1) hegymászás (1) hitel (3) hoki (3) holokauszt (2) horvátország (1) ikea (1) index (1) internet (2) iparművészeti múzeum (1) isztria (1) kajak kenu (1) kampány (1) kanapé (1) kapcsolat (1) karácsony (2) kártya (1) kéktúra (1) képek (1) kétfarkú kutya párt (1) kika (1) kína (1) kisebbség (7) kismagyarország (1) kiss (1) kitelepítés (1) kolonics (1) koncert (1) könyv (3) korcsolya (5) korrupció (1) közlekedés (4) kozmann (1) krakkó (2) krumpli (1) külpolitika (3) lakás (10) lakberendezés (1) lakógyűlés (1) leszarom (1) loki (1) lopás (1) madoff (1) magánnyugdíjpénztár (1) magyar (1) magyar foci (1) május 1 (1) maradok (1) marton endre (1) mázli (2) meccs (2) mégane (1) meló (1) metró (1) mnk (1) mnyp (1) mobil (3) mobilinternet (1) mogyoró (1) mosópor (2) mount everest (1) mozi (1) mp (1) múlt (2) műszaki cikkek (1) múzeum (1) nagyhideghegy (1) nagymagyarország (1) napirajz (1) népdal (1) nőnap (1) norvégia (1) novella (1) növény (1) nyár (1) nyelvtörvény (1) nyugdíj (1) nyugdíjreform (1) öbölátúszás (1) oktatás (1) október 23 (1) olimpia (4) ördögkatlan (1) örkény (1) őrült (1) orvos (1) panasz (1) pánik (1) pannon (1) panoráma (1) párisi nagyáruház (1) párizs (1) pech (3) peking2008 (1) phelps (2) ping (1) poén (7) politika (7) posta (1) poszt (1) pr (1) prsut (1) puli (1) puskás (1) radnóti (1) rágcsálnivaló (1) rajz (1) rasszizmus (1) recept (1) reform (1) reggel (2) reklámtábla (1) repülés (1) részvény (1) retró (1) rezsi (1) schmitt (1) síelés (3) siklóernyő (7) slota (1) sonka (1) sors (3) spekuláció (1) sport (17) svéd magyar (1) szabadság (3) szakítós (2) szeged (1) székelyföld (1) szerelem (4) sziget (1) szilénusz (1) szlovák (2) szlovákia (2) szünet (1) tanács (1) tanítás (1) társasház (1) tátra (1) tavasz (1) tél (4) telefon (2) térfigyelő (1) térkép (2) természet (1) tiltott égbolt (1) tisztesség (1) tojás (1) tojásos krumpli (1) történelem (10) tőzsde (2) translate (1) trianon (1) tv (1) u20 (3) újév (1) úszás (1) utánpótlás (2) utazás (18) vacsora (1) válogatott (7) válság (6) városliget (1) vásárlás (2) végleges (1) velencei tó (1) véletlen (1) véradás (3) vezetés (1) vieri (1) vitorlázás (3) vízilabda (1) vonnegut (1) vulkán (1) wasabi (1) zene (2) Címkefelhő

2015.01.05. 20:50 hajdú

Matrica

Akkor én most ezennel megcsillogtatom jövőbe látó képességeimet, és kijelentem, hogy az első májusi melegebb hétvégétől kezdve Polgárdi és Siófok között brutális dugók fognak kialakulni hétvégente. Merthogy a nép nem hülye, én például Füredre tartva márpedig nem fogom megvenni azért a pár kilométerért +5 rugóért a Veszprém megyei matricát, hogy aztán Világosnál amúgy is jobbra el. (És vice versa visszafelé.) Na igen, de innen már szintén csak egy kis ugrás az emberiségnek sokak célpontja, Siófok, amiért meg így +10 bélást kellene leszurkolni. Hát nem logikusabb nekik is Fejér megye végéig befizetni a megyei cuccost, aztán kibírni azt a huszonpár kilométert a kertek alatt? Hogy így mindenki szívni fog? Ah, én szóltam...

Amúgy az egész annyira rohadtul jellemző a mai magyar valóságunkra, mármint hogy ha úgy vesszük, akkor nem is rossz az ötlet és lehetne jól is csinálni, na de az ördög a részletekben, az egész hacacáré, ami körülötte folyik, a gőgös mi-tudjuk-a-tutit hozzáállás, a kommunikáció, a pénzszedés, a kapkodás, a minden... Lehet igazság abban, hogy az alternatíva "nem tud kormányozni", na de már bocsánat: tulajdonképpen ti tudtok? És nem, nem ez a legnagyobb probléma, sőt abszolúte priszlicsáré részletkérdés, de ami hivatkozási alap lehetne, hogy "de legalább..." hát az sem működik.

 

Szólj hozzá!


2014.03.16. 19:03 hajdú

Valóvilág

Nem azért mondom, nem vagyok én különösebben prűd, meg elég óvatosan viszonyulok az ezekamaifiatalok dumához, mert amióta világ a világ, a fiatalokról mindig is ment a hasonló szöveg, szóval ennyi erővel az ókor óta már konstans ilyen irányú fejlődéssel eléggé mélyre süllyedtünk elvileg, pedig ugyebár csak az van ami van... persze jelentkezzen bátran, aki szívesebben él oly korban, amikor még lovon kellett utazni meg lándzsát rázni, továbbá egymás belét azzal napvilágra juttatni. Én azért maradnék. Deviszont (kérem, ez így most már helyesírásilag is helyes) azért amit tegnap láttam, azon egy kicsit túlterhelődött a processzor, betelt a memória és néha minden erejüket elvesztették az álltartó izmok. Szóval beültünk egy kricsmibe iszogatni az orvosi egyetem környékén, ahol - legalábbis gyanúnk szerint, bár ki tudja - a zegyetemi ifjúság éppen dorbézolásnak kezdett neki. Bár szerintem ez enyhe kifejezés, inkább nyíltszíni bacchanália volt az, mintha az éjjalnappalbudapest (hú de rühellem amúgy ezt a címet) vagy a valóvilág6 helyszínére csöppentünk volna éppen - nem mintha részletesen ismerném az említett magaskulturális alkotások tartalmát, éppen csak láttam belőlük annyi szemlézést, ami bőven elég ahhoz, hogy elmondhassam, engedtessék-meg-hogy-azt-a-kurva. Nos az említett fiatalság mulatása is ilyen színvonalon ment, a (talán?) leendő orvos urak és hölgyek orgiaszerű egymásnak esése fogalmazzunk úgy, hogy elég veretes volt, a leszbicsók mint férfifeltüzelő elem intenzív használatával, mindenki mindenkit taperolással, és mindennek mobilkamerával való megörökítésével. A pultos kérdezte is tőlem, hogy ezt ugye ti sem gondoltátok volna, hogy ilyen helyre keveredtek. Mondjuk azért annak örülök, hogy ezekszerint mégsem mindennapos az esemény. Mondom, tényleg láttam már ezt-azt meg jártam én is érdekes helyeken, valahogy ez mégis sok volt nekem. Tanulság? Hát nem is tudom... sajtószabadság van és teljes mellszélességgel támogatom is, de azért ami szenny ömlik kifelé a vizuális médiából, azt a szellemet azért mégiscsak illene egy kicsit visszadugdosni a palackba. Persze, otthon amúgy bármit lehet, nincs nekem ezzel semmi bajom, csak ne ez legyen már a norma.

3 komment


2013.09.05. 11:25 hajdú

Pff

Csak nem nagyon írtam ide semmit azóta sem, pedig azért történt egy s más a nyáron, talán a Dűnék az, ami leginkább idekívánkozva, de most már a múlt ködébe vész az is. Most meg puffogok egy sort hogy baszódjatok meg lányok, akinek nem inge, ne vegye magára, de azért értitek, a kollektív felelősség már csak ilyen. Jó kis nyár volt ez, de majdnem eltelt úgy, hogy semmi érdemleges nem történt lelki téren - mondjuk ez nyilván az én hülyeségem is, de valahogy nem erőltettem a csajozást, minden mindegy és majd lesz valahogy alapon jól elvoltam én egyedül is. Aztán egyszercsak jött valaki, azt hittem, hogy alakul köztünk valami (hetente úgy háromszor találkozni, kinn a pusztában összebújva csillaghullást nézni, az mihanemaz), legalább egy kis könnyű nyári kapcsolat, aztán kiderült, hogy mégsem, megkaptam a piroslapot (persze, barátok, wtf), én meg csak állok itt vérben ázva, hogy mi a faszért nincs a világon egy normális csaj sem. Persze tudom, velem van a baj, tetszettem volna még tíz centit nőni és/vagy udvarolgatás helyett szarni az egészbe és kitanulni rendesen a szoknyavadászmesterséget, jó mondjuk ideje eljárnom megint rendesen gyúrni az önbizalom végett, mert azt zabálják, minden más a szív meg az ész fontosságáról tulajdonképpen blabla, gyöngyöt a disznóknak.

15 komment

Címkék: szerelem


2013.06.26. 00:05 hajdú

Elmaradt posztok helyett

Amikor lenne írni mit, akkor nincs kedvem-időm, amikor lenne, akkor kábé nincs mit, úgyhogy néha magam sem tudom, mire szolgál a blogírogatás. Naplónak túl foghíjas, énblognak nem elég őszinte (azért rájöttem, hogy mégsem tudok csak úgy bármit kiírogatni a világba), tematikus blognak nyilván nem való, stílusgyakorlatnak meg minek. Azért próbálom mégiscsak erősíteni a napló vonalat, úgyhogy hajrá! Sűrű ez a nyár már eddigis, és még hátra is van egy-két kaland. Ami mostanság kimaradt, felsorolásszerűen: egynapos Balaton-megkerülés bringával, Ciprus, Málta, Fishing on Orfű. Az előző hétvégéig így nézett ki a munka frontja: egy nap szabi (a Balatonkerülés miatt), két nap meló, két nap csapatépítés, hétvége, két nap szabi (ez volt Ciprus), két nap meló, egy nap szabi, hétvége, egy nap szabi (ez volt Málta), három nap meló, egy nap szabi, hétvége (ez volt Orfű). Meg kell hogy mondjam, el lehet viselni ezt a munkatempót :) De tényleg egész jó volt, a meló is haladt mégiscsak, ugyanakkor meg közben kvázi folyamatosan szabadságon voltam. Persze a házimunka az nem nagyon haladt ezalatt, úgyhogy a rumli kezd hegyekben állni, ezzel még mindig nem értem utol magam. És persze az élménybeszámolókkal sem :)

A Balaton egynapos megkerülését már hónapok óta tervezgettük két barátommal (Szilárddal és Gabesszal) aztán végre ki tudtunk tűzni egy napot júni elején, amikor mindenki ráért. Egyben a ciprusi bringázás főpróbája is akart lenni, merthogy itt három kemény nap várt ránk, bérelt bringával cipelt cuccokkal, sátorral. Remekül sikerült, a baljós időjárás-előrejelzés (érkező front, eső és erős szél) sem vált be úgy, ahogy féltem tőle, és sikerült is 12 óra alatti idővel összehozni a teljes Balaton-kört. Kemény volt, de jól esett. El is határoztam, hogy jövőre lehet versenyben indulok - csak úgy még egyszer nem csinálnám meg, de egy versenymezőny megint más élményt adhat, és persze még keményebb tempóra sarkall, hiszen végülis bár kemény volt, összességében mégiscsak voltak lazázós szakaszok. Meglátjuk!

Aztán jött Ciprus, és mégsem vált valóra a háromnapos bringázós tervünk, mert már az első napon felborult az útiterv... közel sem tudtunk annyit haladni, mint amit térképen könnyedén megterveztünk: a cuccok-kölcsönbringa-szembeszél-hőség-hosszúemelkedők kombó legyűrt bennünket. De végülis ezt egyáltalán nem bánjuk, mert így még többet is láttunk, innentől kezdve olyan lett, mintha egyszerre több országban jártunk volna. Az éjszaka útközben ért minket, de szerencsére még pont találtunk egy éttermet, majd vadkempingeztünk egyet. A második nap ébredés után fürdőzés és reggeli a tengerparton, majd Limasszolba érve egy napra kocsit béreltünk (itt említtessék meg, hogy baloldali közlekedés van, így ez is egy külön élmény volt), és bevetettük magunkat a hegyekbe (baromi magasak ám, majdnem kétezer méteres a teteje), majd irány a főváros, Nicosia, benne a török részekkel (így újabb országba csöppentünk), éjszaka pedig majdnemvad kemping: mire odaértünk, már senki, mikor elmentünk, még senki nem volt a portán, így végül ingyen töltöttük ott az estét. Újabb reggeli fürdőzés, majd vissza a bringákért, illetve déli fürdőzés. (Limasszolról pedig meg kell jegyezni, hogy a főutcán görögöt alig láttunk, de filippinókat meg tömegével, szóval egy bazi nagy olvasztótégely, tele bevándorlókkal, számomra meglepő helyekről.) Most már az első nap rutinjával tudtuk, hogy kemény túra vár ránk, és a terv szerint le is nyomtuk a visszautat, a lejtőkön jól begyorsulva, tudván, hogy kell a lendület a hosszú kaptatókra... összességében olyan volt ez a szakasz, mint a Velencei-tóra lekerekezni a 811-esen, Etyek felé. (Aki ismeri, ismeri, szóval nincsenek igazi magas hegyek, mégsem egy könnyű túra.) Majd egy nemlétező úton haladva és egy nemlézető hídon átkelve elértünk a nemlétező kempingbe. (Megfejtés: előbbi kettő még csak épült, utóbbi meg bezárt.) Meg persze fürdőztünk és fotózkodtunk a tengerparti naplementében. Ciprusról ennyi dióhéjban, aztán alig pakoltunk ki, már mehettünk is Máltára... Nagy burzsujok vagyunk, hogy minden hétvégén egy sziget, igaz? (A többesszám indokolt, mert bár a csapat nem teljesen ugyanaz volt, de Szilárd mindkettőn ott volt.) Ez a fapados repülőjegyek jótéteménye! Máltán pedig Pappzé hathatós vendégszeretetét élveztük, itt is legalább annyi kalandban volt részünk, csak kevesebb sporttal, több kultúrával és ugyanannyi fürdőzéssel, valamint vadsátrazás helyett ezúttal a nyolcadik emeleti (bár az első szint mindjárt a harmadik volt :)) hotelszoba teraszáról tengerre néző kilátással - amit szintén bagóért kaptunk, tehát oltári mázlival, arról nem is beszélve, hogy más vendég a recepción becsekkoláskor kialakult tumultusban verte az asztalt az általa hiányolt seaview miatt. Továbbá jegyeztessék fel az utókornak a Pappzé által összehozott isteni rák- és halebéd, amihez a hozzávalókat frissen szereztük be a halpiacról aznap délelőtti kulturális programként. Hát ilyen volt.

A Fishing on Orfű meg továbbra is a leghangulatosabb magyar fesztivál (dióhéjban: mert egyszerre elég nagy és családias), a fröccstúra továbbra is zseniális program, és még el sem jöttem az Orfűi-tó partjáról, de már azt vártam, hogy jövőre is jöhessek. Mindenképp visszatérek!

2 komment

Címkék: utazás fesztivál nyár bringa


2013.05.28. 17:02 hajdú

Első távom

Azt hiszem épp itt az ideje, hogy lejegyeztessék első távrepülésem története is. Mondjuk ez volt már több mint egy hete, de jobb későn, mint soha, nemdebár?
Eredetileg úgy volt, hogy Torockó lesz a siklóernyős csapat úticélja a pünkösdi hétvégén, amit már vártam is nagyon: visszavágyom Erdélybe, ahova szinte hazajártam pár évig, aztán amióta repülök, még nem volt szerencsém újra odalátogatni. De az időjárás hozta az idei évben a külföldi útitervek idejére már megszokott formáját, és keresztülhúzta számításainkat, viszont vészmegoldásként Szlovéniát, azon belül Lijakot választották a hozzáértők. Kis mellékszál, ezúttal húgomat is meghívtam, ha már neki is kútba esett ugyanerre a hétvégére a Giro d'Italia helyszíni nézése és hegyi bringázgatás - mondjuk ezzel lehet pont jól járt, ahová mentek volna, a Stelvio környékén konkrétan lefújták a versenyt a hó miatt, szóval valószínűleg csak befagyott volna a seggük. Úgyhogy a kocsim ezúttal kiegészült egy bringaszállítóval és tesóm csudajó Colnagójával, amire aztán mindenki csorgatta a nyálát. Engem is beleértve. Aztán amíg mi a termikeket, ő a szerpentineket tekerte meg. Szóval úgy dél körül megérkeztünk, majd miután elfoglaltuk a szállást (értsd: felvertük a sátrat), a kishúg elspurizott a tenger irányába, mi pedig fel a hegytetőre. Odafenn élénk szél fogadott minket, már-már meggondolásra késztető, de a haladóbbaknak azért még ez jó, főleg hogy idővel almult is egy kicsit. Elstartoltam, aztán nem is kellett sokáig várni az első termikre, majd a másodikra sem volt nehéz rátalálni, és így tovább, szóval úgy nézett ki, jó napot fogtunk ki, lehetett tekerészni rendesen. Csak arra kellett vigyázni, hogy a nagy termikelésbe belefeledkezve ne fújjon be a gerinc mögé az erős szél (szóltak is oktatóink sorjában a rádióban, hogy tessék kijjebb menni), egyébként lubickolás volt. Voltunk is jó sokan a levegőben! A kilátásról meg csak annyit, hogy ha elég magasaa sikerült jutni, már elláttunk a messzi tengerig... Egyre jobban belejöttem a termikelésbe, egyre magasabbra és magasabbra kerültem, többször volt, hogy épp én voltam legfelül a bolyból (azért ez mégiscsak jó érzés) és aztán már hűű, addig tekertem, míg el nem értem a felhőalapot! Elsőre ez picit még ijesztő élmény is volt, hiszen nem is látni pontosan, hogy hol kezdődik a felhő, hanem egyszercsak elkezdett köd lenni, és ekkor átfutott az agyamon a gondolat, hogy na milyen lehet az, amikor tovább szív magába. Természetesen nincs is nekünk keresnivalónk a felhőben, nehogy összeütközzünk úgyhogy már nyúltam is fel a két szélső A-zsinórért és fület csuktam. Persze ne a saját fülem befogására tessék ez alatt gondolni - csak a szárny felületét csökkentettem azzal, hogy behúztam a két oldalát, és már süllyedtem is ki a felhőből, miközben vigyorogtam mint a vadalma, és kiáltottam: juhúúú, ez is megvolt! Ekkor nem is sejtettem, hogy ez még csak a kezdet! Nagyjából így telt a következő egy óra is, újra és újra sikerült megérintenem a felhőket. Aztán miután már vagy két órája a levegőben voltam, a fejembe vettem, hogy ideje nemcsak a megszokott területeken csalinkázni, hanem megpróbálok átrepülni a szomszédos hegyre is. Magasságot gyűjtöttem, aztán irány a hegy, ami után a tavaly Tolminnál már megcsodált Soca folyó kanyarog - arrafelé, kicsit feljebb, hihetetlen smaradgzöld színe van (és most jövök rá, hogy olasz nevén pedig nem más, mint az első világháborúból ismert Isonzo), illetve Olaszország. Ez alatt a pár kilométeres kirándulás alatt kevésbé adták a termikek, leginkább csak süllyedtem, úgyhogy amint elértem a kinézett hegyet, már fordultam is vissza. Úgy tűnt, itt lesz vége a napnak, a leszállót vettem célba, de idővel látszott, hogy már azt sem fogom elérni, még megcsodáltam közelről, de fentről a kromberki kastélyt, majd már azt néztem, hova tudok majd leszállni, figyelve a távvezetékekre, amik nem barátai a siklóernyősöknek. Azért még reménykedtem, hogy sikerült termiket fognom (látván egy társamat, hogy azért nem olyan túl messze már teker valamit), de erre már maximum két-három perc lehetőségem volt... aztán egyszercsak, na, valami! Éreztem ahogy megbillegtet a termik, és a varió is vidám csipogással nyugtázta a dolgot. Örömmel beletekertem, és stabilan úgy két métert nyertem is vele másodpercenként, gondoltam ha sikerül 2-300 métert emelkednem vele, még akár fenn is maradhatok. Jóféle termik volt ám, meg úgy tűnik, nekem is sikerült eltalálnom a magját, mert bizony percekig köröztem benne (kissé fáradó karral), és csak emelt és emelt, sőt egyre jobban, és már a hegy szintjéig emelt, aztán egyszercsak már a starthely is bőven alattam volt (jé, egészen idáig sodort szél időközben!), és gyűltek alám a többiek, hogy ők is kapjanak belőle, én meg csak tekertem tovább, egészen a felhőig! Ez is új élmény volt, egyhuzamban 1500 métert nyerni. Na ekkor nagyon megjött a kedvem meg az önbizalmam, hát akkor én márpedig elindulok a másik irányba, végig a gerinc mentén, aztán lesz ami lesz! Először még nem gondoltam, hogy ekkora táv lesz belőle, előbb csak kinéztem a gerincen a következő púpot, aztán a következőt, és végig adták a sziklák, remek termikek voltak! Így mentem vonulatról vonulatra, aztán a páradiknál már éreztem, ez bizony már távrepülés lesz, nem fordulok vissza! Amúgy is az kissé szembeszeles lett volna, mert úgy néz ki, még oldalasabbá vált a szélirány. Egyszercsak már tökegyedül voltam, messze elhagyva a többieket. Igaz a távolban előttem még láttam másokat. Suhant arrafelé egy sárkányrepülő is (nálunk mily ritkaság), majd egy vitorlázórepülőgép suhant velem pont szembe, nem sokkal fölöttem (voltam kb ezerötszázon), vidáman integettem neki, szervusz pajtás! Ő meg nagy örömömre vissza is billegtetett a szárnyával. Ez ám az igazi repülés! Már fáradtam, nem győztem a termikeket tekerni egy irányba, inkább váltogattam, nyolcasoztam. Már több mint három órája odafent voltam... végére értem a hegyvonulatnak, aztán egy völgy után következett az újabb hegylánc. Az idő nem állt le, mehettem volna még tovább és tovább, én viszont tényleg kezdtem elfáradni. Ki tudja, milyen messze vagyok már, már rég nem látom, ahonnan jöttem, arra is gondoltam, csak valahogy vissza is kellene ám majd jutnom. Úgyhogy végül úgy döntöttem, elég volt mára a teljesítménytúrából, inkább megpróbálok visszaindulni. Persze éreztem, hogy abból nem nagyon lesz semmi egyhamar, mert erősen szembeszeles ez az irány. Lemásztam a hegyről, hátra arra kicsit másként fúj, de nem. Hiába nyertem magasságot is, mert miközben tekertem amit lehetett, sodort is visszafelé. Úgyhogy a végén már csak beálltam irányba fáradtan, aztán jutok ameddig jutok. Sokáig nem lehetett, csak a következő városig volt, efölött még átrepültem, aztán leszálltam a túlvégén levő vitorlázórepülőtér mellé. 3 óra 45 percig voltam a levegőben, aztamindenit! Fáradtan összecsomagoltam, stoppal visszajutottam, és már sörrel a kezemben vigyorogva sütkéreztem a csapatból a legnagyobb távot repült pilóta szerepében :)

Epilógus: a következő két nap bezzeg nem kegyeskedett többet az időjárás nekünk, de egy ilyen után panaszom egy szál se lehet, simán megérte így is! Ráadásul lecsúszás így is jutott minden napra. Ami még említésre méltó, hogy a harmadik nap felcsaptam kvázi túravezetőnek, ugyanis próbálván elkerülni a rossz időt, Krvavec lett a beüzemelt B-terv hazafelé. Viszont ezt a helyszínt csak én ismertem igazából, én viszont kvázi most már hazajárok. Így hát én vezettem őket oda, én magyaráztam bennfentesként a többieknek, mi merre hány méter :) Sajna Krvavec is túl necces volt, ezért még egy kicsit odébb, Gozdra irányítottuk át a csaptot, ahol újfent kedvenc kiegészítő sportágunk, a parawaiting ideje jött el... magyarán a hegyen ültünk, elméláztunk a kilátáson és szakértettük az időjárást. Aztán csak szerencsénk lett, és összejött egy lecsúszás a csapatnak a zivatarfelhők közti lyukakban, beleértve kishúgomat is, aki tandemben próbálhatta ki a madárperspektívát.

1 komment

Címkék: utazás siklóernyő


2013.05.02. 22:04 hajdú

Egy hétvége margójára

Először is végülis remek dolog nemcsak a hosszú hétvége, hanem az is, ha a pont hét közepére esik a munkaszüneti nap (ami a történetesen a "munka ünnepe", muhaha - egyébként meg a munkások ünnepe volna tisztességes néven), mert merthogy így gyakorlatilag két csütörtök meg két péntek egy hét, nem is beszélve arról, hogy én hirtelen ötlettől vezérelve a hétfőt kivettem szabadságnak. Így most gyakorlatilag úgy érzem, mintha a mostani iromány tárgya már a múlt előtti hétvégén esett volna meg. Még szombaton úgy döntöttem, hogy becsatlakozom pár barátom Balaton-kerülő bringatúrájára egy napra. Három nap talán már sok lett volna az ő tempójukban, merthogy én egy kicsit sportosabban állok a bringázgatáshoz, de ez így tökéletes volt. Így is végül hárman lettünk erre az etapra (ketten különtúrát tettek vonatozással egybekötve, egyvalaki pedig egyéb sérülés miatt kidőlt, de az esti bográcsozásra újból összeállt a társaság), ebből az egyik sráccal már megbeszéltük, hogy majd hamarosan egy egynapos Balaton-kerülést is megcsinálunk. Alsóörstől Balatonrendesig tartott ez a szakasz, viszontmenet közben rávettem őket, hogy ugyan ne a parton menjünk már, hanem a csodaszép domboktól, tanúhegyektől övezett Káli-medence felé. A harmadik srác szerintem közben már kissé a pokolba kívánt engem :) De nem érhet szemrehányás, én mondtam, hogy egyedül is vállalom ezt a kitérőt. Kifejezetten élveztem ezt a dimbesdombos szakaszt, kár lett volna kihagyni!

Ami még eszembe jutott a hétvége kapcsán, hogy nagyon jó volt a klasszikus, "fapados" (műbőrös) vonaton utazni ebben a majdnem nyári, de még nem izzasztó tavaszi időben. Eszembe is juttatta, miért szerettem régen annyira vonatozni.Hiszen le lehet tolni az ablakot, és bámészkodni a menetszélben... Imádom! A mutatós modern vonatokon ezt már nem lehet, ez az élmény elvész... úgyhogy remélem, hogy mindig is marad hírmondónak egy-egy ódivatú szerelvény is. Értem én, hogy jó dolog a légkondi meg a biztonság, de remélem, hogy egyszer újra rájönnek arra, hogy mégiscsak meg kell hagyni a lehetőséget az ablak lehúzására is.

káli.jpg

Hegyek-völgyek között...

napvege.jpg

E kép Ábrahámhegy és Balatonrendes között készült egy étterem előtt (könnyű megtalálni, a főút mellett a dombtetőn), ahonnan az esti fröccsbe való bort szereztük be. Csodaszép a kilátás és jó fejek voltak, mert végül még kedvezményt is adtak, és jól elbeszélgettünk a helyi pincérrel, aki igazi jóféle hivatásbeli helyi ember. Ide még vissza kell jönni! Itt jegyezném meg, hogy a balatonrendesi Bringaház is remek szállás, a kertben sok kiülős kerti paddal, sütögetési lehetőséggel és saját játszótérrel, továbbá tündéri vendéglátókkal, és még mindemellett még olcsó is volt. Mindenképp ajánlom!


bringa_a_vonaton.jpg

Mózi a vonaton

balaton.jpg

Ez a kép nem jöhetett volna létre, ha nincs a letolt ablak

2 komment

Címkék: balaton utazás bringa


2013.02.18. 18:13 hajdú

Télvégi repülés

Újra belekóstolhattam a téli repülés örömeibe! Vagyis hát félig-meddig már tavaszinak lehet nevezni, hiszen kicsit előreszaladt az időjárás, majdhogynem meleg volt (azért fentebb még annyira nem), a hegyek ugyan még hóval borítottak, de még napközben is szinte szabad szemmel láthatóan szorult vissza a hólepel. A hegy lábához odafele még hóban jutottunk el a kocsival, míg vissszafele már sárban... Szombati starthelyünk tehát Vértesszőlős (nekem ugye nagyon is ismerős környék, tulajdonképpen hazai pálya), ahol alapesetben, száraz időben is jó félóra mászás várja a vállalkozó kedvű siklóernyőst a meredek hegyoldalban. Most sem volt vészes, mert ugyan a hó alatt csúszott a sár, a hó azért jó támasztékot adott a lépteknek, és bár azért lassabban halad így az ember, én élvezem a hóban felmászást. Tegyük hozzá, talán már egy nap múlva is kínszenvedés, sárban csúszkálva küzdés várt volna minket, szóval pont szerencsénk volt. Valaki közben már a levegőben is van, festi nekünk az eget - látjuk, hogy jó lesz ez!

Vertes_kicsi.jpg

A szél élénk, pont jónak tűnik, biztos tartani fog a lejtő, ugyanakkor nem olyan erős, hogy már aggódni kelljen. A start azért trükkös benne, mert ahogy belekap a szél, ránt is fel, és naná hogy kifordulás közben el is csúszik az ember a hóban, de semmi gáz, jó szolgálatot tesz a megfelelő starttechnika, és már emelkedek is ki, pittyeg a variométer. És bizony tényleg tavasz van, mert odafenn nemcsak a lejtőszél tart, hanem meglepően sok termiket is találok, előbb még csak konstatálom őket, aztán ahogy szokom a helyzetet (dobálgatnak azért), el is kezdek tekerészni bennük, egyre magasabbra jutva. Szóval szuper repülőidő ez, majdhogynem addig maradok fenn, ameddig csak akarok. Azért ez nem teljesen így lett, és hogy miért nem, az is tanulságos - leírom, csak hogy lássátok, mikre kell figyelni, milyen döntéseket kell hozni repülés közben. A gerinc fölött repülve találtam egy újabb termiket, nekiveselkedtem, hogy na majd én ezzel feljebb tekerek. Igen ám, de egyrészt elég gyengécske volt, másrészt eléggé a "pálya szélén" kezdtem ám neki, harmadrészt meg a szél is fordult egy kicsit, szóval talán fél percet erőlködhettem rajta, amikor észreveszem magam, hogy hmm magasságot azt nem nagyon nyerek, és mintha már nem a legjobb helyen lennék... kezdtem úgy érezni, kissé túlságosan is a lee oldalra, avagy a szél mögötti részre sodródok, oda meg nem nagyon illik bekeveredni, mert turbulens ám. Úgyhogy gyorsan abbahagytam, és indultam volna visszafelé, na de arra alig haladtam, mert tényleg túlsodródtam a kelleténél és itt már nem emelt, csak ellenem dolgozott a szél, azzal pont szembe nem kéne haladni, oldalabbra meg elég messze van már az erdő vége. Ennek a fele se tréfa, nyomtam a gyorsítót parkettáig! Csak nem meglesz életem első fáraszállása, mindjárt itt az erdő kellős közepén szégyenszemre? Néztem, hogy a hegyháton ugyan vannak jókora tisztások, de azért csak kijutok, meg szerintem ott turbulens a fák miatt... Kicsit odébb láttam egy hosszanti irtást az erdő fölül kifelé vezető úton, gondoltam akkor arra tartok, ha nem érek ki, majd oda leszállok. Azért ez így megnyugtatóbb. Kis idő múlva viszont észreveszem, hogy az nemcsak egy irtás ám, hanem távvezeték, ójaj, az is ellenség! Szóval nincs mese, ki kell érni! Full gyorsítóval iszkoltam kifelé fohászkodva, izgulva és méregetve, vajon kiérek-e, miközben a varióm sípolása többször jelezte, hogy bizony süllyedek... Azért csak haladtam előre is, és ezután nagyjából két perc után érezhettem már, hogy meglesz ez, meglesz, de az a pár bizonytalan perc ott helyben sokkal hosszabbnak tűnt. Szóval lassan elérhető távolságba került az erdő vége és inkább már csak azon kedtem izgulni, hogy visszajussak még a hegy azon részére, ahol ebben az - ekkor már nyilvánvaló - oldalassá váló szélben még fent is tudok maradni, és ne kelljen leszállnom. Ekkor pillantottam meg az erdőben vonuló őzcsordát. De jó dolgokat látni innen fentről! Sőt ez még semmi, mert két perc múlva újabb alakokat vettem észre: egy vaddisznókonda! Még egy kis vaddisznómalac is volt köztük. Bárcsak lett volna sisakkamerám! Hát ez volt a kárpótlás az izgalmakért. Meg az így valamivel rövidebbre sikerült repülésért, mert végül ugyan majdnem vissza is értem a jó helyre, de épphogy nem. Talán csak pár méteren vagy egy kisebb emelésen múlt, de a végén ki kellett fordulnom a mező felé, hogy biztos ne a fákon végezzem ezek után. Nem panaszképpen: remekül szórakoztam és 40 percet repültem!

Szólj hozzá!

Címkék: tél siklóernyő


2013.02.16. 00:22 hajdú

Toledo

Olvasom ezt az interjút, és kis túlzással majdnem mintha a saját családomról olvastam volna... 

"Toledóban mi az, ami ma az egykori magyarokra emlékeztet?
(...)
Most tudni kell, hogy ez egy ipari negyed volt, normális ember ilyen helyre nem költözött. A folyóparton minden volt: kikötő, hajógyár, öntödék, kohászat, felvonógyár, finomító… És borzalmasan büdös volt mindig, nagyon rossz volt a levegő, és a helybeliek úgy nevezték ezt a helyet, hogy Kis-Birmingham. Itt kialakult egy magyar negyed, ahol majdnem tízezer ember élt a csúcsidőben. Úgy létesült a 19. század végén, hogy a cég, amely itt létesített egy hatalmas öntödét, ahol a hősöm és a nagyapám is dolgozott, száz magyar munkást telepített ide Clevelandből. Ezután egyre több magyar jött, és a végén már olyan sokan voltak, hogy nyugodtan megélhettek a „külvilág nélkül”. Minden volt ugyanis a negyeden belül, és anélkül élhetett itt az ember, hogy angolul tudott volna. Meg különben is úgy gondolták, hogy nincs értelme megtanulni angolul, hiszen úgyis mennek haza. Azután lett magyar templom, magyar iskola. Posta nem lett, azt egy magyar ügyvéd intézte, és rajta keresztül küldtek haza pénzt is."

Pontosan itt laktak dédszüleim és nagyapám is, mint ahogy azt már a google térképen barangolásból is kikövetkeztettem, idézem magam: "ami egy folyóparti ipartelep mellett található, alighanem munkásnegyed ekkor". Döbbenetes. Nemcsak Toledo, Fiume is visszaköszön:

"Akik akkor elmentek, zömében parasztemberek voltak." (Ők is.) "A köztudatban persze úgy maradt meg a József Attila-i sor, ami félrevezető, hogy ezek az emberek kitántorogtak. De hát nem lehetett kitántorogni, mert sokba került. A nincstelenek nem tántorogtak sehova, ők maradtak. Az ment el, aki elő tudta teremteni az út költségeit. Borzasztó sokba került a hajójegy. És egy idő után szándékosan nehezítették a kiutazást. A magyarok évekig egyébként nem Fiumén keresztül utaztak ki. Az már később volt, amikor a magyar kormány már profitálni is próbált a kivándorlásból, és szerződött a hajótársaságokkal. Ezért bírálták is a magyar kormányt, mert közben azt mondta mindig, hogy itthon kell tartani az embereket." (Dédapámék Fiumén keresztül utaztak ki, míg dédanyám és nagyapám Hollandiából, Antwerpenből hajózott utánuk.)

"A legtöbben azzal a hamis illúzióval mentek el, és gondolom, most is így van, hogy ott aztán minden nagyon jó lesz. És nagyon sokan visszajöttek azzal, hogy nem jött össze, nem sikerült." (Ők is, alighanem. De ha nem így lett volna, én most nem vagyok.) "Nagyon nehéz ám éveken keresztül kuporgatni egy viszonylag ellenséges környezetben. A zöm azután hazajött, a hazajöttek több mint fele azonban csalódott: vagy nem tudta megcsinálni a pénzéből, amit akart, vagy megcsinálta, de később meg kellett érnie, hogy a földjeit elvették a szovjet rendszerben."

El fogom olvasni ezt a regényt.

Apropó, ha már témánál vagyunk, ide tartozik még, hogy Anyu születésnapjára egy képeslapot kapott tőlem (képkeretbe téve), amit az ebay-ről szereztem. (Igazából karácsonyra akartam, de addigra pont nem érkezett meg.) Mégpedig a hajóról, amivel kiutazott Nagyapó...

lapland.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: család történelem


2013.02.11. 21:37 hajdú

Havazás

Megint előző posztom helyszínén jártam, csak ezúttal semmi repülős apropó: de ha már egyszer hull a hó és hózik, akkor ugye muszáj kimenni mászkálni egyet! Húgomat rávettem, meg hozta egy barátnőjét, és már mentünk is fel az ismerős hegyekbe, örülni a havas tájnak. Építettünk hónyulat is, ami persze annyira jól sikerült, hogy elneveztem gyöngytyúknak. Idekívánkozik természetesen a nap legjobban sikerült képe, aminek azt a címet adtam, hogy: Kitettem a kertitörpéket a hóba

Kertitorpek.jpg

De most tényleg, hát nem tisztára olyan? :)

Szólj hozzá!

Címkék: tél


2013.01.27. 14:57 hajdú

Téli repülés

Tavaly ilyenkor vettem meg a szárnyamat, de akkor még nem repültem vele vagy két hónapig, merthogy még kezdő voltam, meg különben is tél van, ilyenkor nem is nagyon lehet. Hát dehogynem! Idén is úgy gondoltam erre az évszakra, hogy pihentetem a siklóernyőt, de aztán csak elkapott a gépszíj. Múlt hét végén végre repültem egy jót, és egyből éreztem, hogy ó hát hogy is gondoltam, hiszen ezt kár kihagyni! Csodaszép a havas téli táj, már maga a kirándulás is megéri, ahogy ropog a vastag hó a lábad alatt az erdei ösvényen, és akkor arról a látványról még nem is beszéltem, ami a levegőben lógva tárul elém. Hogy fázok-e? Fel kell tényleg jól öltözni, és akkor nem jobban, mint egy síelés alatt. Érzem én, hogy előbb-utóbb nemcsak síléceket fogok vinni a síeléshez, hanem bizony az ernyőmet is!

Ujlaki_osveny.jpg

Hóban mászni sej-haj de jó...

4 komment

Címkék: siklóernyő


2013.01.15. 23:31 hajdú

Don

Hetven éve történt a második magyar hadsereg tragikus pusztulása a Don-kanyarnál. Régmúlt már ez is, ugyanakkor valahol mégis bennünk él, még akkor is, ha talán alig tudunk róla valamit, hiszen nem csak a történelemkönyvek megsárgult lapjairól van szó, hanem nagyapáinkról, barátiakról és családtagjaikról, akik közül sajnos legtöbben már nem lehetnek köztünk, de akiket mi is ismertünk és szerettünk. Talán soha nem is meséltek róla, de hallgatásuk annál beszédesebb. (Bánom már, hogy nem figyeltem eléggé és nem kérdeztem ki nagyapámat, amikor még tehettem volna. Élete utolsó éveit már ágyhoz kötve töltötte, épp azokkal az ízületi bántalmakkal, amik valószínűleg az akkor szerzett fagyások következményei is voltak.) Látszólag számadat, de nemrég olvastam és tudatosult bennem, micsoda mértékű katasztrófáról is van itt szó: csak ebben az egy csatában nagyjából feleannyi magyar halt szörnyű halált, mint az amerikai hadsereg összes vesztesége az egész világháborúban. Az amerikai filmekből világszerte ismertté vált véres hadszínterek, Normandia, Ardennek, Guadalcanal, Iwo Jima... mellé kellene írni egy csak számunkra és még általunk is alig ismert helyet: Don-kanyar.

Áldozatuk talán mégsem volt teljesen hiába. Ma már el sem tudjuk ezt képzelni, és felfogni is alig tudjuk a nagy (muszáj idézőjelet tennem) "válság" fölötti panaszkodásban, milyen jó dolgunk van, és fogalmunk sincs, milyen az a rossz világ. Mindez valahol nekik is köszönhető, hiszen (sajnos csak többek közt) ez a trauma, az ő értelmetlen haláluk is volt az, ami miatt - a hasonló tragédiákban osztozó európai nemzetekkel együtt - a magyar társadalom is pacifista lett. Azt hiszem, nekik is köszönhetjük, hogy nem lett harmadik világháború abból sem, hogy két felfegyverzett világrend nézett farkasszemet egymással, és most sem jutna eszébe igazából senkinek területekért háborúzni, annak ellenére sem, hogy még mindig vannak elvarratlan szálak és fájó sebek. Emlékezzünk rájuk!

Update: két remek cikk a témában az Index jóvoltából, egy történelemórásabb és egy mítoszdöntögető. Egy kicsit finomítanom is illene talán a fenti állításaimat, de a lényegen azért nem változtat, így nem nyúlok hozzá.

2 komment

Címkék: történelem


2013.01.13. 23:33 hajdú

2012

Akkor hát új évet kezdtünk, és azt hiszem ideje a régi elbúcsúztatásának is egy kis számvetéssel. Hogy is fogalmazzak, felemás év volt ez. Egyrészt nem hozott szerencsét a szerelemben, bár elvileg még előző évre sorolandó, de ez év elején volt, hogy végleg zárult egy hosszú fejezete az életemnek és többé-kevésbé elengedtem magamban... és aztán lényegében semmi, csak egyoldalú érzelmek vagy komolytalan dolgok, de semmi ami kitöltené az űrt. Szar ügy, de ilyen volt az én tavalyi formám. Idén jobb lesz, elhatároztam. Karrier? Áh, a munka a szokásos, a társaság már évek óta nem az a szuper csapat, ami régen volt (bizony nosztalgiával emlegetjük néhányan azokat az időket), sőt végleg elegem lett a furkálódásokból és az utálkozós légkörből. Hét év hosszú idő, és a nyolcadikat már aligha töltöm itt be - az év végén fel is csillant egy reménysugár a jövőt illetően. Ugyanakkor  nem panaszkodni akartam, mert 2012-ben több új élmény élt, mint eddig bármikor, gyönyörű helyeken jártam, lett saját szárnyam, igazán belejöttem a repülésbe, remek túrákon vettem részt, és - elcsépelt a kifejezés, de - tényleg életreszóló élményekkel gazdagodtam. Ráadásul ez még nem minden, merthogy tényleg sok új barátra tettem szert, akikkel nagyon örülök, hogy találkozhattam. Nem véletlen, hogy mindenfajta tervezés nélkül is közülük sokakkal töltöttem a szilvesztert és újév napját, beleértve egy spontán és vicces szilveszteri bulit. Úgyhogy ebbe belegondolva azt kell hogy mondjam, ez mégiscsak jó év volt!

4 komment


2012.11.22. 18:00 hajdú

Gyökerek

A mandinerblog családfakutatós írása megihletett, én is kicsit rákerestem őseimre, és lám mit találtam! Ez a feljegyzés minden bizonnyal dédapámról szól, ezekszerint 1907-ben érkezett Amerikába (először egyedül) szerencsét próbálni, és valóban ahogy sejtettem (és utaltam rá nemrég született posztomban) Fiuméből érkezett a hajója. "Alsovaden" az Alsóvadász nevű kis borsodi falut takarja, a kézírásos szöveget így sikerült elolvasnia a gépnek, az írott sz tényleg n-nek néz ki... Itt pedig már a nagyapám szerepel, az "A. Vadan" helységnév itt is árulkodik és az időpont is nagyjából stimmelhet. Mondjuk eszerint 3 éves, pedig ekkor igazából már 5 volt, de lehet hogy csak ránézésre állapították meg, vagy - Anyu szerint - talán ezt mondták be, mert így olcsóbb lehetett a hajójegy :) Időközben rájöttem, hogy képen is meg lehet nézni ezt a dokumentumot, és bizony ott van a listán mellette dédanyám, Klára is, és tényleg Alsóvadász van odaírva. Emlékeim szerint Clevelandet mondta nagyapám, de az utaslista szerint Toledo volt az úticéljuk. Ekkoriban mindkettő igencsak magyar vidék volt. Aztán valamiért végül mégsem találták meg a számításukat, és még az első világháború kitörése előtt hazatértek. Szerencsémre... és ezt most már ezek a töredékek is tanúsítják. Az alábbi kis történetet mind ebből a pár adatból raktam ki.

Az Ultonia dédapámmal a fedélzetén 1907. június 29-én hajózott ki Fiuméből és július 18-án érkezett New Yorkba. Dédapám (földművelő munkás) tudott írni-olvasni, mindössze 10 dollár volt nála, de saját maga fizette ki a harmadosztályú jegy árát. Végső úticélja az ohioi Toledo város volt, ahol unokatestvére lakott. Nem ez volt az első útja ide, korábban már élt Amerikában (szintén Toledóban) 1900-1903 között. A Lapland 1910. március 10-én indult Antwerpenből és március 21-én érkezett New Yorkba, dédanyámmal és nagyapámmal, az ekkor ötéves Janival - nekik dédapám fizette ki a jegyet. Lakhelyük ekkor a Genesee str. 2348. (ami egy folyóparti ipartelep mellett található, alighanem munkásnegyed ekkor). Jánosnak barna, Klárának szürke szeme volt - erről az ágról van hát Anyu szeme színe is... :)

1 komment · 1 trackback

Címkék: család történelem múlt


2012.11.07. 22:37 hajdú

Mesevilág

Van az néha úgy, hogy még a nemrepülés is olyan élvezetes, mint a repülés... Szombat reggel, miután sikeresen elaludtam az eredetileg tervezett siklóernyős kiruccanást Donovalyba - az előző esti ereszdelahajam után rossz időre állítottam az órát, majd elfelejtettem bekapcsolni, ennyit nagyszerű felkészültségemről - feltápászkodtam és körbenéztem-telefonáltam, hogy mi a helyzet. Nyugaton túl szeles, Vácnál ködtakaró, Gyöngyös is ködös, de talán jó lesz, a többiek épp másznak fel. Húgom is bejelentkezett, meg összeszedte két barátnőjét is, úgyhogy négyesben plusz egy kutyus egy kocsiban kissé későn, de talán még épp időben indultunk útnak, irány a Sárhegy! Odafele végig köd, nem túl bíztató, aztán megérkezünk és egyes-egyedül a Sárhegy látszik ki a ködből, valaki épp csúszik is le siklóernyővel (úgy látszik nem tart a hegy). Nosza nekivágtunk, vöröslik-sárgállik a szőlő, ködlik a hegyoldal, szóval a borongósan is gyönyörű őszi tájban másztunk felfelé jó félórát, részben az utat elvesztve és erdőn keresztülvágva, majd a hegytetőn addigra hatalmas köd fogadott bennünket. Aztán a gerincen sétálva a ködből elő-előbukkantak a többiek ernyői, ahogy kupoláztak, mint szélben billegő hosszú lufik, majd a nap néha-néha átsütött a sűrű ködön, állandóan változó, csodálatosan szép, mesebeli fényviszonyokat teremtve, mindenki csak ámult... A köd miatt repülés most nem jutott nekem, de csöppet sem sajnáltam, ezért a földöntúli látványért igazán megérte!

Sarhegy1_kicsi.jpg

 Sarhegy2_kicsi_1.jpg

2 komment


2012.10.25. 16:28 hajdú

A "magyar" tengerparton

Családi utazáson jártunk Opatijában - vagy ahogy magyarként még ismerhetjük, Abbáziában. Ilyen sem volt már több mint 10 éve. Nem mellesleg apám életében először megpillantotta az Adriát, amiről oly sokat olvasott fiatalkorában a Dékány András regényekben (amiket persze én is megörököltem és végigolvastam), persze aztán csak álom maradt, hogy egyszer tengerész legyen. Földrajz- és történelemlecke következik: Opatija/Abbázia tündéri, századeleji hangulatot árasztó kisváros az Isztria tövében, rengeteg magyar vonatkozással, hiszen a Monarchia idején a magyar korona alá tartozott és miután megépült a szomszédos Fiuméig a vasút, a kor magyar elitjének felkapott gyógyüdülőhelye lett, elegáns hotelokkal és villákkal. Mi is egy gyönyörű, bár régebben még ennél is szebb napokat is látott épületben kaptunk szállást. (Azon példálu kicsit fennakadtam, hogy nincs wifi, se ingyen internet, mászkálhattam az utcára emailezni.) Ilyenben ni:

hotel_opatija_kicsi.jpg

Szóval úgy tessék elképzelni Opatiját, hogy ez tényleg csak egy a sok közül, ennél sokkal nagyszabásúbb épületek is maradtak ránk a monarchiabeli boldog békeidők tanújaként.

A közeli nagyváros Rijeka (másnéven Fiume) természetesen szintén meglátogatandó úticél volt. Nem különösebben szép város amúgy, eléggé iparvidék, de a belvárosi korzója azért hirdeti régi nagyságát. Múzeumban is jártunk, ahol a Titanic tragédiájának apropóján az utasaikat mentő Carpathia gőzöst, illteve annak kikötőjét (ahol járunk) bemutatták néhány tablón. Itt is visszaköszönt a magyar történelem, hiszen tulajdonképpen ez volt a tengeri kikötőnk. Lám:

fiume_kicsi.jpg

Aztán egyszercsak belém csapott a felismerés: hiszen ezt a kikötőt akkor minden bizonnyal nagyapám is megjárta kisgyerekként, amikor kivándoroltak Amerikába! (Illetve amikor visszajöttek, nem találván meg szerencséjüket.) Nagyapám, aki amúgy szinte soha ki nem mozdult a falujából, még a Balatont sem látta soha - leszámítva persze a második világháborút, amikor meg az ukrán frontról szökött haza... Hirtelen valahogy olyan személyessé vált ettől nekem e vidék történelme.

10 komment

Címkék: utazás történelem


2012.10.09. 10:43 hajdú

Majdnem baleset, dühítő tanulságokkal

Én most hihetetlenül fel vagyok háborodva az autósokon! Még mindig dolgozik bennem az adrenalin, pedig már több mint félórája történt. Majdnem elgázoltak a bicikliúton, és még ez az ami hagyján... A Bajcsy-Zsilinszky úton jöttem a bicikliúton, a posta és a Bazilika közt, amikor a kis macskaköves utcácskából egyszercsak kihajt egy postásautó, jön-jön, nem túl nagy sebességgel szerencsére, de át a zebrán is (még jó hogy gyalogos nincs ugye), se lát, se hall, azaz csak balra néz persze, én meg pont előtte... basszusÁLLJÁLMÁRMEG! - üvöltök már! Húsz centin múlt! Persze hogy kiabálok vele, és elküldöm a francba, megijedtem és fel voltam háborodva, de a java még csak most jön. Ahelyett, hogy azt mondaná, hogy bocs (akkor légyszilegközelebbjobbanfigyeljél, és mehetnénk dolgunkra) még ő kiabál vissza, hogy mit képzelek, neki van elsőbbsége. Hát kurvára nem neked van, ott az elsőbbségadás kötelező tábla is, nemlátodbazmeg!? Kiszáll vitatkozni, erre odajön egy ott parkoló másik autós is fehér áruszállító furgonos is, hogy márpedig az autónak van elsőbbsége, "ez itt zebra, le kell szállnom a bicikliről és áttolnom" - az agyam itt végleg eldobom felháborodásomban, ez itt nem zebra, hanem mellette egy folyamatos bicikliút, nektek meg macisajt tábla, jézusom! Nem sokkal később hajt ki arra egy fekete mercis taxis is utána minket kikerülve, ő valószínűleg semmit nem látott, de azért ő is beleszól, hogy nem is nekem van elsőbbségem. Nem jópofizós nyilván a társalgás, azt hiszem ez az én oldalamról elég érthető. A postás (aki majdnem elgázolt!) azzal fenyeget, hogy mindjárt lever nekem egy pofont. Mondom neki, tegye csak, legalább tényleg hívhatom a rendőrt, amit már előtte is felvetettem neki, hogy ha nem hiszi, rendőrt hívok. Mindegy, továbbáll, de furgonossal még folytatjuk a vitát, tanuljam meg a KRESZ-t, meg ő évek óta vezet (hát én is, nekem is van kocsim) meg hogy hárman is ezt mondják. De hát épp ez az, amin teljesen felháborodtam, hogy még hogy ha egy hülye, de három! Ennél egyértelműbb szituáció pedig talán a világon nincs is! Még egyszer ránézek a táblára, még csak nem is sima háromszög, hanem külön kiegészítő tábla jelzi alatta a keresztező bicikliutat, mutatom neki, látja, ember?! Ezt mondta szó szerint: "Az egy dolog..." Uramisten, és ezek az emberek vezetnek hivatásszerűen az utakon... Hát ez az amin azóta is nagyon fel vagyok háborodva, mégiscsak messzebb vagyunk még a jó világtól, mint eddig hittem.

Álljon itt mementóként az emlegetett KRESZ:

12. § (1) Az elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák:
a) „Elsőbbségadás kötelező” (9. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésben elsőbbséget kell adni a keresztező (betorkolló) úton - illetőleg, ha a jelzőtábla alatt az útkereszteződés alaprajzi vázlatát feltüntető kiegészítő tábla van, az ezen vastag vonallal jelzett úton (10. ábra) - érkező jármű részére. Ha a kiegészítő táblán a kerékpár-közlekedésre utaló jelzés van (10/a. ábra), abban az esetben az úttest kerékpár-közlekedés céljára burkolati jellel kijelölt részén áthaladó kerékpáros részére elsőbbséget kell adni.

De talán hagyjuk is a jogászkodást, viszont kérdem én, vajon azokat egyáltalán forgalomba szabadna-e engedni, akinek az alábbi tábla nem elég egyértelmű?

macisajt+bringaut.jpg

15 komment

Címkék: közlekedés baleset bringa


2012.09.27. 12:10 hajdú

Tényleg menő

Kövezzetek meg érte, de szerintem rohadt menő lett a phenjani óriáshotel. (Ímhol a képgaléria.) Nagyjából ez lehet az egyetlen jól sikerült dolog abban a szerencsétlen országban, de ez tényleg menő. Intergalaktikus űrbázis. (Láthatóan ölik az energiát a reprezentatív rongyrázásba, a nép éhezik, de azért legyen büszke. Tiszta 1984.) Mint a berlini tévétorony. Úgy látszik ezeknek a komcsi diktatúráknak az ikonikus modern épületek az erősségük. Csak közben hol is tartanak dél-koreai testvéreik..?

9 komment


2012.09.13. 14:17 hajdú

Európa hajnala?

Zseniális ez a címadás: Barroso kimondta az f betűs szót

Szitokszó vajon a föderáció? Lehet velem bátran vitatkozni, de én nagyon szurkolok, hogy valósággá váljon. Félreértés ne essék, egyáltalán nem valami kozmopolita gondolat híve vagyok, épp ellenkezőleg nagyon is a magyar érdekeknek kiteljesedését látom így megvalósíthatónak. Kifejezetten tiltakozok az ellen, ha azt gondolja, hogy a magyarság (vagy bármely nemzetiség) nem fontos, és ki lehetne cserélni európaisággal. Marhaságnak tartom, ha valaki en bloc azt gondolja, jobb ha Budapest helyett Brüsszelben döntenek felőlünk, mert itt nem megy, mert ott jobban csinálják. De nem is erről van szó, hanem arról, hogy jó-e nekünk, ha nemzetállami keretekbe szorítva, élesen meghúzott (bár hamis) kvázi-etnikai határok élünk, vagy lehet ezt másképp is csinálni. Azért támogatom Európa egyesülését, mert meggyőződésem hogy nekünk is ez a legjobb, nem a látszatfüggetlenség: a közös európai célok segítségével békében és konstruktív együttműködésben élni a szomszéd népekkel; ráadásul ez az egyetlen reális és értelmes lehetőség a szomszédos országba szakadt magyar kisebbségek problémájának megoldására. Ezt az egységet persze sokkal lazábban képzelem, mint ahogy ma az USA felépül: a nemzeti identitások megmaradásával, amit nem csak nem lehet, de nem is szabad szétverni, mert Európa legnagyobb értéke épp a kulturális sokszínűség; a szubszidiaritás (ami most is európai alapelv) komolyan vételével, amiből megítélésem szerint egyenesen következik a régiók mint alapegységek szerepének növekedése és a mostani országhatárok ha nem is eltűnte, de halványulása (ez ugye hosszú távon egyrészt gyakorlatilag Székelyföld autonómiáját és a határkörnyéki magyarlakta területek Magyarországhoz vonzódását jelentené, másrészt azt, hogy a kulturális sokszínűség, a többnemzetiségű városok/régiók kifejezetten támogatott értékké válnának, végetérhetne a mai kiszorítósdi); viszont a fő gazdasági keretek, az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a külpolitika teljes egyesítésével (ezeket valójában semmi értelme nemzetállami keretek közt intézni, együtt hatékonyabb).

2 komment

Címkék: politika Címkék


2012.09.05. 22:25 hajdú

Vége a Critical Massnek?

Na neee, nehogy már ne legyen többé Critical Mass! És hogy ünneplem meg így a szülinapom... Mindazonáltal olvassátok a szervezők linkelt elbocsátó szép üzenetét, mert igenis tanulságos, valóban van hova továbblépni. Szégyenszemre bevallom, én sem léptem még be a kerékpárosklubba, pedig megfordult már a fejemben. Igazuk van, ideje lépni. Ha a befejezéssel nem is értek egyet, attól még a cél adott: továbbtekerni egy élhetőbb (ami azt is jelenti, hogy bringabarátabb) Budapest és Magyarország felé vezető úton.

Update: mivel Index címlapos vezető hír lett, biztos sokan olvastátok, de íme egy újabb érdekes interjú a főszervező srácokkal, amiből például azt is megtudtam, hogy még a bringaemelés is itteni találmány és tök spontán alakult így...

11 komment

Címkék: bringa


2012.08.14. 23:26 hajdú

Elmaradt posztok helyett

Mostanság pocsék blogíró vagyok, elfogyott a lendület - annyi minden érdekes történt az utolsó poszt óta, és én egy sort sem írtam róla: Fishing on Orfű, EFOTT, balkáni siklóernyős túra... (igazából ekkor kezdtem el ezt a poszt, oszt félbemaradt) ... és időközben még becsúszott egy Bánkitó-fesztivál is a sorba, bringázással. Azóta meg olimpia. Továbbá még egy bringatúra, olasz-svájci tavak-hegyek körül. Kialudni sincs idő magam, nemhogy írogatni. Most így utólag már késő, hiánypótlásként jöjjön egy kis házivideó élménybeszámoló helyett. Helyszín a csodálatosan szép Montenegró, azon belül pedig a Lovcen, honnan Európa legdélibb fjordjára, a Kotori-öbölre nyílik leírhatatlan kilátás. (Mondjuk a videón pont nem én vagyok, mert én vagyok az "operatőr", de mindegy, utána én jöttem, a lényeg hogy ilyen volt). 9 éve már lenyűgöződtem egyszer itt, tudtam hát előre, hogy jó hely - de ki gondolta volna akkor, hogy egyszer én még repülni is fogok efelett!

1 komment

Címkék: utazás siklóernyő


2012.06.19. 12:46 hajdú

Intézetisek

FociEB-üzemmódra váltottam, a fene sem ír blogot ilyenkor. (Vagyis max munkaidőben, fölös percekben ;)) Inkább elmegy esténként kivetítős kiülős helyekre meccset nézni, mert úgy az igazi! Pedig persze történt egy s más ami mellett nem akartam szó nélkül elmenni, csak a végén már a múlt ködébe vész.

Szóval a múlt hét végén újra csapatépíteni mentünk. Újra, merthogy előtte egy héttel is voltunk, csak akkor egy jóval szűkebb csapat - na igen, ez az egyik, amit nem írtam meg, pedig emlékezetes volt, nem is maga az "offsite", hanem az oda- és visszaút, merthogy Árpival ketten autóval utazás helyett remek bringatúrát csináltunk belőle a Börzsönyben. Ezúttal meg a tágabb gárda csapatépített jótékonykodással egybekötve: konkrétan egy gyerekotthonnak szerveztünk pár órás gyereknapot. Amúgy dohogtam is egy sort, hogy milyen már hogy egy puccos hotelban (yachtklubban) szállunk meg és rongyrázunk, nekem jó lett volna egy kemping is és költenénk a különbözetet a kölkökre... Érdekes és tanulságos volt, még sosem láttam ilyen intézetis gyerekeket, fogalmam sem volt milyen lehet. Voltak is kételyeim, hogy fogjuk kezelni őket. Főleg amikor kiderült, hogy a konkrétan az én csoportomba jutott gyerekcsapatban például kis változás lesz, merthogy ketten az előző este kiszöktek... meg aztán meglátva a 14-15 éves menőcsávó cigánygyerekeket, akik a csapat magját alkották és láthatóan "hatalmas" lelkesedéssel viszonyultak ehhez az egészhez. Jóég, mi lesz itt! A megszavazott csapatnév mi más lett volna, mint Bad Boys. És nem, a félelmeim nem igazolódtak be. Bár kissé arcoskodó "menőcsávó" kiállásuk volt, valójában tök rendes gyerekek, úgy a magunk módján megtaláltuk a közös hangot, egészen jól felvették a ritmust, poénra vették és nagyrészt élvezték a feladatokat, amúgy meg tömték a zsebüket a pogival meg kaptak kurva sok csokit. Szóval végülis egész jó muri lett.

Azt kell, hogy mondjam, teljesen normális gyerekek ezek, tényleg sokkal jobb hely lehet ez ilyen intézet, mint egy rossz család. Én kicsit visszanyertem (vagy inkább megjött) a hitem. Igazából ugyanolyanoknak voltak, mint bármelyik táborozó gyerekcsapat. Persze a baj az, hogy ők inkább egymást nevelik - egyszerűen nem tud ennyi nevelő (akik teljesen jó fejek voltak) ennyi gyerekre egyenként figyelni. Innen kiemelkedni nehéz, mert hiányzik a pozitív mintakép, amit követhetnek - amit alapesetben a szülők adnak. Sajnos nem mindennap gyereknap... pedig nagy szükségük lenne mentorokra, sokan közülük sokra vihetnék.

Ja igen, és jegyeztessék fel a gyereknap legjobb mondása: "leszakad a vérnyomásom" :)

6 komment


2012.06.05. 11:30 hajdú

Trianon

Tegnap a trianoni békediktátum évfordulóján tartott barátságos magyar-ír meccsen (ahol az ellenfélnek annyira nincs köze az egészhez, hogy még önálló államuk is csak egy év múlva alakult meg) természetesen zúgott a kapu mögül a vesszentrianon. Nincs is különösebben mit kiakadni ezen, ez már a folklór része, különben is, bár én nem skandáltam, de tényleg vesszen, mert valóban tragédia volt, és azt állítom, nemcsak nekünk.

Mire is gondolok? Trianon igazi tragédiája nem az volt, hogy széthullott a Magyar Királyság területe - így utólag már ki nem szarja le, sőt nemzetiségi alapon nézve egyáltalán nem magyar területektől is fosztottak meg minket, amiknek ha nemzetállami keretekben gondolkodunk, semmi keresnivalója nem volt Magyarország határai közt. Igazából nem is tudom megérteni azokat, akik nagymagyarországos matricával-miegyébbel tüntetnek, siratják a múltat, hogy tulajdonképpen mit is akarnak ezzel mondani. Mindent vissza? Kinek lenne jó az? Ha nem, akkor miért ezzel a sziluettel provokáljuk szomszédainkat? Bár mellékszálként ezt a kérdést nem csak ilyen formában lehet megközelíteni, egy kon/föderatív megoldással és ebből következően nem is feltétlenül Magyarország névvel lehetséges, hogy egy a jelenleginél sokkal fejlettebb vidéken élnénk most egy közép-európai államalakulat keretében, de ez már erősen a milettvolnaha kategória, mert az amúgy szintén prosperáló államot létrehozó Kiegyezés során (illetve utána) elbasztuk a többi nemzetiséggel való kiegyezést, és lőn rábaszás. Talán ez amúgy is utópia és semmiképp nem is ment volna az adott történelmi keretek közt, mindenesetre valahol furcsa az is, hogy a nemzetállam nem valami ősrégi dolog, hanem nagyjából e kornak a szülötte. Trianon tragédiája épp az, hogy tönkretette a tágan értelmezett régiónk, a Kárpát-medence jövőjét, és most nem csak a magyarokéra gondolok. Nemzetállamokat hazudott azokra a vidékekre, ahol szó sem volt erről: az nemzetiségi határokat (történetesen a mi kárunkra) teljesen figyelmen kívül hagyva húzták meg a határokat - nem mintha ezt lehetett volna igazán jól csinálni, de meg sem próbálták, hatalmi elvek számítottak - és ezzel most már mondhatjuk, évszázados (mert máig és a jövőben is tartó) konfliktusokat gerjesztett köztünk és a románok, a szlovákok, és a szerbek közt. A magyarok számára akkor nyilvánvalóan elfogadhatatlan és még ideiglenesnek vett állapotot teremtett, gyakorlatilag elkerülhetetlenné téve, hogy ez a régió is belekeveredjen a második világháborúba, az első után újabb milliók halálát vagy elűzetését okozva, beleértve a magyar zsidók holokausztját... Korábban prosperáló városokat, régiókat tett parkolópályára azáltal, hogy olyan államokba tette át őket, amelynek annyira már nem volt szívügye ezen régiók fejlesztése - gondoljunk például arra, hogy Erdély régen fejlett vidéknek számított, ma már nem igazán mondható ez el, aminek az építészet látványos példái, a régi és az újabb kontrasztjai világítanak meg; vagy egy másik tragédia a szememben az erdélyi szászok eltűnése (kulturájukat pár hírmondón kívül szintén csak téglák őrzik). Láthatóan az elmúlt évtizedek alatt ezek a viszonyok megváltoztak, ma már sajnos (hisz sok fájdalmas esemény, folyamat vezetett ide) sokkal kisebb határon túli magyar közösségek sorsáért aggódhatunk már csak. De állítom, hogy ez a románoknak, szlovákoknak sem jó, hiszen őket is frusztrálja a dolog, láthatóan nem tudnak túllépni azon, hogy az ő "nemzetállamukban" magyar őslakosok élnek és szeretnének élni - jelzi például a románok viszonyulását például a magyarok gúnyneve: "hazátlan" (bozgor).

Nincs még vége a történetnek, igazából ma is a trianoni határok kötik gúzsba a gondolkodást, bár egy másik város, Schengen fémjelezte határok már a javulást jelzik. Én nagyon-nagyon remélem, hogy egy egyesült, a régiók autonómiájára, a szubszidiaritás elvére, a kulturális sokszínűségre és az együtt élő népek igazi szövetségére épülő Európában fogunk élni nem is oly sokára, még az én életemben!

Szólj hozzá!

Címkék: politika trianon történelem kisebbség


2012.06.04. 11:22 hajdú

Nosztalgia

A hétvégén Csillebércen, a volt úttörőtáborban töltöttük időnket, részemről immár harmadszor és újfent nagy királyság volt. Mondjuk a "volt" enyhén túlzás, mert ott megállt az idő, legalábbis olyan értelemben, hogy azóta sem újítottak fel semmit, mely korban még fehér inges, piros nyakravalós kispajtások énekelgették a mintamókusfennafánt, no de annyi baj legyen, tulajdonképpen nekem pont így félig-meddig romos állapotában jön be nagyon. Szóval hamisítatlan retró környezetben főztük a bográcsgulyást, sütöttük a szalonnát, rúgtuk a bőrt és persze fogyott ami ilyenkor fogyni szokott. Napközben pedig kirándultunk, a gyermekvasút (vagy inkább böcsületes nevén úttörővasút) is egy kisebb időutazás, például a mozdonyt is még a szocialista búzakalászos címer ékesíti. De nemcsak ez repített minket a múltba, hanem volt még egy váratlan élmény, ami így meglepetésszerűen a hétvégi kaland egyik csúcspontja lett: épp a vasút hűvösvölgyi megállójánál fejeztük be ebédünket, amikor beállított a parkolóba egy gyönyörű régi Ikarus kabrió busz. No ezt ki kell próbálni! A járat a Moszkva térre ment, ahova mi ugyan nem akartunk elmenni (merthogy a Libegőhöz tartottunk), de megalkudtunk velük, hogy elvisz egy darabon, és máris a csodajárgány piros műbőr üléseiben találtuk magunkat. A busz viccesen rugózott és a nyitott tető baromi jó poén, egyből felvidít mindenkit - a menetszéltől megrészegülten vigyorogva integettünk a járókelőknek meg a többi autónak, és ők irigykedve viszonozták. Remekül szórakoztunk, igazán megérte!


Ezzel a gépcsodával utaztunk (és pont itt szálltunk fel rá). Ugye milyen menő?

Szólj hozzá!

Címkék: utazás csillebérc


2012.05.30. 15:22 hajdú

Számvizsgálás

A tegnapi lakógyűlésen a számvizsgálóbizottság mind a három tagja lemondott, köztük én is. Hogy miért abba nem mennék bele hosszan, mondjuk semmi különös, igazából elég minimálisan szántam erre energiát és még így is én foglalkoztam vele a legtöbbet. Igen ám, de - ahogy mondjuk sejtettem előre - más se nagyon akarta vállalni. Aztán a jelenlévő tulajdonosok gyakorlatilag visszakönyörögtek a bizottságba, más is csak akkor vállalta, ha én is... Hát egye fene, ha ennyire akarjátok! Megcselekedtem, amit megkövetelt a házam.

6 komment

Címkék: lakás


2012.05.24. 13:43 hajdú

Derelye

A menzás császármorzsáról jutott eszembe (amit nem ettem, mert pont előttem fogyott el, illetve egy harit azért vámoltam belőle :)) hogy van egy étel, amit már soha többé nem fogok enni. Konkrétan néhai nagymamám derelyéje. Mindig ezzel várt minket egy kicsi borsodi faluban Miskolcon és Szikszón túl. Imádtam, nem lehetett megunni, mindig őszintén örültünk neki húgommal. Ilyet csak itt lehetett enni, a világon tényleg nincs hasonló sem, egyszerűen teljesen másképp csinálta, mint ahogy azt szokás, tökéletlenségében volt tökéletes: vékony és kemény, túl kemény tésztája volt (nem puhára csinálta, ahogy szokás, hanem valahogy nagyon sűrű volt és keményre sült) és igazi kőkemény szilvalekvár volt benne. Az a lekvár volt a másik csoda, olyan kemény volt, hogy erővel kellett kikanalazni a bödönből, és több percig el lehetett nyammogni egy kanálon, mintegy nyalókaként. Ő már nincs régen, így se derelye, se lekvár, de az emlék örök.

2 komment

Címkék: emlék